A lángot eregető kislánytól a 3D-nyomtatott csodákig: a modern ékszertervezés szórakozása most elérte a csúcsot!

A gyűrűk, nyakláncok, karperecek, fülbevalók és társaik egyfelől időtlenek, hiszen ha lennél olyan ügyes, mint a Louvre kirablói, bármifajta feltűnés nélkül hordhatnál az egyiptomi Óbirodalom idején készült modelleket. Másfelől jó esetben az ékszerek is reflektálnak a korra, amiben készültek, pont úgy, mint egy regény vagy egy festmény. Utóbbi jelenségre egy rakás példát látni a most folyó budapesti ékszerhéten, például az Andrássy út legelején található Fonciere Budapest műhelyben, ahol szerdán nyitottam meg 10 kortárs magyar és külföldi tervező kiállítását. Maga a kiállítás is szuper szórakoztató, az pedig még erre is rátett egy lapáttal, hogy a megnyitó idejére életemben először elment a hangom. Így először úgy próbáltam az udvarra kiszoruló látogatótömeghez beszélni, hogy egy appal mikrofonná alakítottam a telefonomat, amit összekapcsoltam egy JBL hangszóróval, aztán a telefonba hörögtem. Csakhogy amikor a két gép túl közel volt egymáshoz, kísértetiesen visszhangzott a rendszer, így végül az lett a megoldás, hogy én egymagam suttogtam-hörögtem a telefonba a kiállítóteremben,

A nézők az udvaron gyülekeztek, figyelmüket a középen elhelyezett hangszóróra összpontosítva.

Itt olvasható a szöveg, rengeteg ékszerképpel, a kiállítás vasárnapig látogatható.

Baromi kevés dolog van a világon, ami kizárólag azért létezik, hogy jókedvre derítse az embert és ezek jelentős része a modern tömegdemokráciákban illegális. Az ékszertervezés és -készítés szerencsére nem az, ezért sem egy elhagyatott rotterdami raktárban találkoztunk, hanem itt az Andrássy úton, a város kellős közepén.

Hogyan lehetséges, hogy valami ennyire régi és mégis ennyire pozitív, mint az ékszerek? Az óvatosság teljesen indokolt, hiszen ez az egész rendkívül gyanús. Éppen ezért tegyünk úgy, mint a szendvics megálmodója, aki hosszú évekig a kenyér alsó rétegét vajazta: próbáljuk meg fordítva!

Talán a műfaj inherent pozitív energiájának köszönhető, hogy az általam megismert ötvösök és ékszertervezők mind rendkívül barátságos, nyitott személyiségek. Ez nem csupán udvariasság részemről, hiszen a kiállítás alapötlete is ezt a szellemiséget tükrözi. A Fonciere két rezidens művésze, Kecskés Orsolya és Edőcs Márta ötlete nyomán született meg a tárlat, amelyhez néhány barátjuk, valamint azok ismerősei - köztük külföldiek - csatlakoztak, így alakult ki a kiállítók tízes csoportja. Noha nem volt konkrét koncepció vagy központi téma, a kiállítás mégis erőteljes karakterrel bír, ami lenyűgöző módon tükrözi a résztvevők közötti kreatív kapcsolatokat.

Az egyik legkreatívabb viccmesterünk, Varga János Gábor, a kovácsoltvas Paganinije, aki mostanában a paleo ékszerkészítés világában is megvetette a lábát. Képzeljétek el, hogy kőkalapáccsal és kőüllőn kovácsol fém ékszereket! Ismeritek a bushcraftos videók stílusát, ahol a szubkultúra tagjai egyetlen macsetével építenek mesés, vízmedencés római villákat az erdő mélyén? Nos, Varga cserébe olyan ékszereket tudna készíteni, amikkel egész törzseket ékesíthetne meg, mindezt csupán néhány kődarab felhasználásával. Ő kvázi a határok feszegetésének mestere, érdemes megnézni a fürdőkádban heverő nőt ábrázoló tálkáját, ami remekül szolgálhat a fürdőkád szélére helyezett ékszertartóként is.

Kecskés Orsi a tíz évvel ezelőtti Ékszerek éjszakájára készítette az itt látható ezüstgyűrű-sorozatának első darabjait az "ha az élet Dolce Vita, akkor az ékszer az édesség" koncepció jegyében. A gyengébb felfogásúak kedvéért a gyűrűit annak idején csokiból is kiöntette. A sorozat azóta jócskán bővült és fejlődött, most már a steppeltkabát hatású modelleknél tartunk.

Légies, szinte felfújható ezüstgyűrűk? Ez visszaadhatja a hitünket abban, hogy az emberiség mégsem indult el a hanyatlás útján.

Az ékszertervezők éppoly lelkesen gyűjtik a kicsiny, értelmetlen, de rendkívül bájos apróságokat a zsebeik mélyén, mint bárki más, aki csak a mindennapokban él. Az ő titkuk azonban abban rejlik, hogy ezekből a látszólag jelentéktelen tárgyakból csodálatos ékszereket képesek álmodni. A bemutatkozó baráti-haveri-szakmai közösségünkben például hagyomány, hogy ilyen kis "izéket" ajándékozunk egymásnak. Nem mint alapanyagot, hanem csak úgy, kedvességből, és néha ezekből a játékos ajándékokból igazi műalkotások születnek.

Kaintz Regina különleges alkotásai között felfedezhetjük azt a zöld "Ki nevet a végén?" figurát, amely ajándékként került hozzá, valamint egy apró halálfejet, amely szintén egy hasonló forrásból származik. Ezen kívül egy színes, limlom kategóriába tartozó lángot is felhasznált, hogy igazán egyedi és szemet gyönyörködtető műveket alkosson. Munkái egyszerre játékosak és lenyűgöző megjelenésűek, tükrözve Regina kreatív szellemét.

Azonnal beleszerettem a Powerpuff Girls ihlette, szuperhősies brossokba! Az egyik bross fejéből, míg a másik fenekéből csapnak elő a lángok, ami igazán figyelemfelkeltő látványt nyújt. De miért érdemes ellátogatni ékszerkiállításokra? Mert nemcsak a mester varázslatos, tyúkos nyakláncát csodálhatod meg, hanem élőben láthatod azt a gumityúkot is, amelynek formájára öntötték a brossokat. Így jó értelemben borzongva tapasztalhatod meg, hogyan tudja az anyag átformálni egy tárgy jelentését és esztétikáját.

A mai világban már szerencsére nincsenek akadályok a határok átlépésében, így bátran csodálhatjuk Kaintz különleges lényecskeszobrát is. Ha nekem is olyan dús és színes hajam lenne, mint Kate Piersonnak, a B52's varázslatos vörös énekesnőjének, akkor biztosan ezzel a frizurával ékesítve mutatnám meg magam.

A párizsi Isabelle Busnel kicsit hasonlító koncepciót követve jutott pompás eredményre: bolhapiacokon beszerzett, a szigorú művészi elképzelés jegyében maximum öt euróért vásárolt bizsukat és ezek fehér plasztikból kiöntött verzióit hozta össze talált tárgyként prezentált bizsukkal ezeken a lenyűgozó kitűzőkön.

Az ékszerekben az is szédítő, hogy egyszerre időtlenek és reagálnak villámgyorsan a kortárs valóságra. Van egyfelől az a jelenség, hogy megnézed a Louvre-ban az ősi egyiptomi ékszereket és bármelyiket felvehetnéd ma is, anélkül, hogy bárki is gyanakodna. És itt vannak Égi Marcell 3D-printelt konstrukciói. Azért neveztem őket így, mert egyszerre ékszerek, ékszertartó dobozok, szobrok és konceptuális műalkotások. A 3D-nyomtatás egyszerre a jelen, a jövő és maga a furcsaság, hiszen miközben fantasztikus potenciál rejlik benne, jelen fejlettségi állapotában jellemzően azért csak elég randa és használhatatlan érdekességek előállítására alkalmas. De nem Égi kezében, aki már ott tart, hogy maga építi a nyomtatóit. Az ő besorolhatatlan munkái olyan, technoszoborként értelmezhető, szétszedhető tárgyak, amikben rejlik minimum egy - de a piros ufó esetében összesen hat - konkrét, hagyományos értelemben vett ékszer.

A két zöld árnyalatú alkotás a memória stickek és az Apple kilencvenes évek végének színes asztali számítógépeinek vizuális világát hozza elénk, míg a piros szín egyenesen a Jetson család derűs sci-fi univerzuma felé kalauzol minket.

Edőcs Márta a részeges horgászokhoz hasonlóan damillal és üveggel kísérletezett, ebből lettek az itt kiállított munkái. Érdekes megfigyelni, hogy miközben ennyire eltérő karakter Égitől, őt is foglalkoztatja az ékszertartóprobléma. Az ott látható üveg-ezüst együttesek a kedvenceim tőle.

Ezek a tapintásra csábító, organikus üvegformák olyanok, mint a fügék és tengeri csillagok varázslatos ötvözete. Első pillantásra talán szobroknak vagy iparművészeti ékszereknek tűnnek, de ha valaki megengedi magának, hogy közelebbről megvizsgálja őket, azonnal világossá válik, hogy valójában nyaklánctartókról van szó. Az ékszertervezők kreativitásának határai szinte végtelenek: ezek a virágszirom és kagylóformák ihlette, kézzel formázott függők különleges ezüstgyurmából készültek, majd kemény ezüstté égetve.

A kis kézműves alkotások felújításának szellemében jött létre ez az alternatív rappergyűrű: a fekete része a munka során keletkezett üvegmaradványok újraolvasztásával készült.

Különösen figyelemre méltó, hogy a kiállított ékszerek mennyire hűen tükrözik a környezetük motívumait. Edőcs által említett üveg és fém kombinációja érzékeny válasz arra a jelenségre, hogy hazánkban ma már több fügefa található, mint pitypang. A bolhapiac zűrzavarából származó apróságok és a memória stick elemei a városi természetbúvárok gyűjtőzsákjában bukkantak elő, míg a két olasz vendégművész az őszi erdő varázslatos világából merítettek ihletet. Daniela Corrias, akárcsak én, odáig van a hatalmas bükkfataplókért, így ő is játékosan átlátszóvá varázsolt, színes taplókitűzőket készített.

Rachele Pozzart a természet csodái, az ágak, gallyak és tuskók varázsolták el, és ennek eredményeként egy igazán különleges nyakláncot alkotott.

A tajvani Ching Su a szélsőségek mestere: a precíz geometriai formák mellett egy olyan megmagyarázhatatlanul vonzó nyakláncot is bemutatott Budapesten, amely azonnal felkeltette a figyelmemet. Azonnal Gerald Durrell korfui meséinek egyik emblematikus alakja ugrott be, aki a zsinórra fűzött élő rovarokkal, mint mozgó ékszerekkel büszkélkedett – ez a rózsabogaras figura teljesen új dimenziót adott a divatnak.

Lenzsér-Mezei Kata mesterien játszik a különböző színű és textúrájú fémek kombinációjával, hogy lenyűgöző és drámai vizuális élményt teremtsen. Az anyagok sokszínűsége és a gondos elrendezés egyedi karaktert ad műveinek, amelyek azonnal megragadják a tekintetet.

Az ékszerkészítés a művészetek világában talán a legfényesebb csillag, tele pozitív energiával. Talán mert magában hordozza az élet ünneplésének esszenciáját. Meglepő módon rendkívül demokratikus is, még ha sokaknak elsőre a drága arany jegygyűrűk jutnak róla eszébe. Valójában ez a műfaj szinte bázisdemokratikus és őskommunista is, hiszen bármilyen, akár vicces vagy különleges formájú anyag – legyen az egy toll, kagyló, kő vagy csontdarab – ékszerré válhat. Az ékszerek segítségével képesek vagyunk kifejezni a legkülönbözőbb érzelmeket, a szent pillanatok fenségétől kezdve egészen a szórakoztató tréfákig. Ráadásul a botox helyett is remek alternatívát nyújtanak: egy jól megválasztott ékszer még szebbé varázsolhat, anélkül hogy a mimikai izmaidat megbénítaná, így nem változol panoptikumi viaszbábuvá, hanem éppen ellenkezőleg, életed legszebb verziójává válhatsz.

A műfajba belekódolt lazaság ellenére micsoda társadalmi tabukat voltunk képesek az ékszerek köré építeni! Emiatt éreztem magam sokáig az egyetlen hímnemű magyar gyűrűvásárlónak.

Már korábban említettem, hogy az életem során mennyi csodás élménnyel gazdagodtam az ékszerkészítők világában. Persze, bizonyára léteznek olyan ötvösök, akik nem éppen a barátságos oldalukat mutatják, és akadnak savanyú gyűrűtervezők is, de eddig szerencsére nem találkoztam velük. Itt viszont biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz ilyesmivel szembesülni, így amint kimondom azt a varázsszót, máris nekiláthatsz, hogy megkérdezd bármelyik mestertől, amit csak az ezüstgyurmáról, a gumityúkról vagy a kőkalapáccsal kapcsolatos titkokról tudni szeretnél.