Vesić holnaptól még a cseppnyi folyadékot is kerülni fogja.
Goran Vesićet illegálisan tartják fogva, ezt testvére, Zoran Vesić állítja. A Tanjug hírügynökségnek eljuttatott levelében arra kéri az illetékes intézményeket, hogy biztosítsák Goran Vesić orvosi ellátását.
Zoran Vesić, a lemondott építésügyi miniszter, Goran Vesić testvére hétfőn kifejtette, hogy "bátyja törvénytelenül van őrizetben, és minden jogi alapot nélkülöz a bűnösség gyanúja".
"A bátyám már öt napja éhségsztrájkot folytat, és két napja nem szedi a számára, mint szívbetegnek előírt gyógyszereit. Bejelentette, hogy holnaptól teljesen leáll a folyadékfogyasztással, ami azt jelenti, hogy most már komoly veszélyben van az egészsége, és az élete is hamarosan kockára kerülhet" - áll a Zoran Vesić által a Tanjughoz eljuttatott nyilatkozatban.
Kiemelte, hogy orvosként, az orvostudományok doktoraként és a Belgrádi Egyetem professzoraként sürgeti az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent Goran Vesić súlyos egészségi állapotának megfelelő orvosi ellátás és kezelés biztosítása érdekében, mivel aggályai vannak az életének biztonságával kapcsolatban.