Vendée Globe 2024 - A harmadik hét - Kihívások a déli óceánban: egy felejthetetlen dél-atlanti kaland nyomában | HAJOZAS.HU

Vasárnap, december 2-án már a harmadik hét végéhez érkezett a 10. Vendée Globe földkerülő verseny. Az Egyenlítőtől az Indiai-óceánig terjedő szakaszon a versenyzők, különösen az éllovasok, rendkívül kedvező időjárási körülményekkel találkoztak, ami lehetővé tette számukra, hogy gyorsabban haladjanak, sőt, az útvonaluk is lerövidülhetett. A dél-atlanti időjárás kedvezett a csapatoknak: a délkeleti passzát szél, valamint a brazil partoktól a Jóreménység-fok irányába tartó alacsonnyomású rendszer, továbbá a Szent Heléna magasnyomású területének visszahúzódása egy igazi sprintpályát varázsolt az óceánra.

Nem véletlen, hogy sorra születtek a 24 órás szólóvitorlás menetrekordok. Lunven, Richomme, Ruyant (címképünkön) és Sebastien Simon egymást kergetve javították meg az egynapos csúcsokat, miközben előttük Charlie Dalin rezzenéstelenül vezette a csoportot.

A szöveg hárombetűs kódja: VMG. Ez a Velocity Made Good kifejezés, amelyet sebességoptimalizálásként is fordíthatunk, de talán pontosabb a relatív térnyerés kifejezés. Vitorlázás során előfordulhat, hogy valaki gyorsabb hosszú távon, míg egy lassabb hajó valójában több teret nyer a cél felé. Egy pár fokos eltérés a szélszöghöz képest akár 24 órás rekordot is hozhat, miközben a csúcsot döntő versenyző néha még távolabb is kerülhet az üldözöttől.

A hajók sokszínűsége lenyűgöző: az éppen aktuális szélerő és hullámzás függvényében mindegyik egységnek megvan a saját ideális szélszöge. Ehhez még hozzájárulnak a váratlan lassítások is, mint például a kisebb-nagyobb műszaki problémák megoldása, a legénység fáradtsága, vagy éppen egy gyengébb szeles folt, amely keresztülhúzza a számításokat. Ezen felül, egy kiélezett versenyhelyzetben az is jelentőséggel bír, hogy valaki milyen útvonalat választ, amely több manővert és halzolást igényel.

Az America's Cup vagy a SailGP közvetítésekben is csalóka elem, hogy rendre a sebességértékeket mutatják a nézőknek, mert azt mindenki érti. A VMG ennél sokkal pontosabban mutatja, hogy mennyire hatékony az adott hajó cél felé haladása. Természetesen a VMG esetében is egy hosszabb távú átlag lehet mértékadó, pláne egy földkerülő távon. Arról nem is szólva, hogy például egy széltaktikai okból választott csapásról a VMG gyakran azt mutatja, hogy pillanatnyilag negatív hatású. Igen ám, de a széltaktikai húzások arra szolgálnak, hogy az ellenfélnél jobb helyzetbe kerüljön az ember, és majd az akár abban a pillanatban a térképen hátrányosnak mutatkozó pozíció hosszútávon fizessen. Ez a meteotaktika, a várhatóan az úton jelentkező időjárási rendszerekben való, nagyjából akár egy hétre előre kalkulált helyezkedés.

Nem kis mértékben az egyes hajók sebességi potenciálja és a versenyzők eltérő képességei játszanak szerepet a verseny alakulásában. Az élbolyban, a huszadik-harmincadik szélesség környékén, egy szinte homogén tizenkilenc hajós csoport bontakozik ki, amelyből kiemelkednek a "biorobotok". Ezek alatt nem csupán a legmodernebb, egyre inkább automatizált hajók szelik a vizet, hanem azok a versenyzők is, akik lélekben és testben a legfelkészültebbek a vízi űrhajózás kihívásaira. Néhányuk zárt kokpitjában a kemény karbon burkolat mögül is hallatszik a sokszáz jeladó folyamatos csipogása, amelyek mérik a hajótest, rudazat és vitorlázat terhelését. Ezek az adatok lehetővé teszik a vitorlázók számára, hogy a nagyobb teljesítményű hajók nyújtotta lehetőségeket még inkább kiaknázzák. A terhelések pontos ismerete révén bátrabban feszegethetik hajóik biztonsági határait. Ezzel szemben az idősebb hajókon egyre ritkábbak az ilyen (nem éppen olcsó) jelzőrendszerek. Weöres Szabi New Europe-ján talán egyetlen jeladó sem található.

Amikor az Indiai-óceánhoz értek, az élen álló négy versenyző - Dalin, Richomme, Ruyant és Simon - egymással izgalmas, szoros csatát vívva, pár száz mérfölddel növelték előnyüket a mögöttük haladó Lunven, Beyou, Goodchild, Bestaven és Meilhat előtt. Kicsit hátrébb, szintén jelentős lemaradásban, Boris Herrmann egy kis tréfálkozás közepette próbál helyezkedni, miközben három hölgy - Samantha Davies, Justine Mettraux és Clarisse Cremer - veszi körül, mindannyian körülbelül ezermérföldes hátrányban az élmezőnyhöz képest.

Mögöttük egy újabb hatos csoport formálódik, ahol a tapasztaltabb és lassabb foilerek találkoznak: Attanasio, Pip Hare, Dutreux, Burton és Seguin. Közülük Louis Burton hajója akár a dobogón is lehetne, azonban az első két hét kihívásai miatt lemaradt. A verseny elején keletkezett, a versenyzés lehetőségét is komolyan fenyegető szerkezeti törések miatt időt kellett szánnia a javításokra, így nem tudott a várt tempóval haladni.

Az ő hajója az előző Vendée Globe-on Armel Tripon irányítása alatt vitorlázott L'Occitane (jelenleg Bureau Vallée) Sam Manuard által tervezett IMOCA hajók között az első hasasorrú modell. A tervezés során a biztonsági határokat több helyen is megkérdőjelezte, hiszen alapvetően alulméretezett szerkezetről van szó. Tripon idején is számos megerősítést kapott, hiszen az eredeti tervektől eltérően új bordákat és merevítéseket építettek be, az orr részét pedig teljesen áttervezték és újjáépítették. Ennek ellenére egy ilyen hajó esetében sosem tűnnek el a potenciálisan veszélyes gyenge pontok. Olyan ez, mint amikor egy labdajátékos sérült bokáját különböző eszközökkel, például ragasztással vagy bokavédővel stabilizálva mégis pályára lép, ezzel pedig túlterheli az egyébként erős és teherbíró térdét.

A szétszakadó foiler élcsoport egyes hajói minél hátrébb voltak, annál bonyolultabbá váltak az utolsó dél-atlanti mérföldjeik, ahogy az időjárás változásával, a lassan éledező Szent Ilona magasnyomású erősödésével és a szokott helye felé való vándorlásával fokozatosan eltűnt alóluk a "gyorsforgalmi út". Ennek legnagyobb kárvallotja a tizenkilencedik helyen Isabelle Yoschke (MACSF), aki már nem csak több, mint 2000 mérfölddel leszakadt az elsőktől, de eközben utolérte őt a javarészt egyenesuszonyos hajókból álló derékhad.

A klasszikus Vendée Globe stílusú vitorlázók már megint ott szelik a tengereket, ahol a legnagyobb kihívás a saját határaik feszegetése és a föld körüli út teljesítése. Miközben elkötelezetten küzdenek a kelet felé vezető úton, a verseny szelleme egyre inkább felerősíti az önmagukkal való rivalizálást. E közben az út öröme és a földkerülés csodája a legkülönbözőbb formákban bontakozik ki közöttük. Talán Conrad Colman és Violette Dorange videós bejelentkezésein érződik leginkább ez a varázslat, de érdemes Jean Le Cam, a híres király videóit is felfedezni, ha az ember egy kis színt és szépséget szeretne csempészni a mindennapjaiba. Klak-klak-klak! Az élet tényleg gyönyörű!

Szabinak a kényszerű kanári-szigeteki kitérőjéből adódó hátránya miatt már csak halvány reményei maradtak arra, hogy utolérje a mezőnyt, akár csak a legvégén is. Ez nem csupán a hajója teljesítményének köszönhető, amely különösen az él- és középmezőnyhöz képest lassabb, hanem az időjárás kedvezőtlen alakulása miatt is.

Bár a doldrumson meglepően gyorsan túljutott, és a déli passzátzónában is szépen halad, várhatóan hosszabb és nehezebb útra számíthat, mint azok, akik előtte jártak, beleértve a közvetlen közelében, de ezerháromszáz mérföldnyire vitorlázó kínai Xu-t is. Az ok pedig a korábban jelentéktelen Szent Heléna anticiklon, amely most fokozatosan visszaépül, és ezzel eltorlaszolja az egyenes utat a Jóreménység-fok irányába. Szabinak így kénytelen lesz kikerülni ezt a szélcsendes és gyenge szeles zónát, amely a dél-amerikai partok mentén húzódik.

A déli vizeken rendkívül nehéz utolérni a kelet felé haladó, hatalmas időjárási rendszereket, hiszen ha esetleg néhány napig erősebb szél fúj, könnyen előfordulhat, hogy az érintett rendszer a gyenge szeles zónába kerül, amely két rendszer között helyezkedik el. Ilyenkor az előtte haladó rendszerek, mintha egy másik "vagonban" utaznának, ismét távolodhatnak tőle.

Ő most már teljes mértékben a földkerülő kihívásra összpontosíthat. A déli óceánok viharos hullámai között való navigálása azonban lelkileg megterhelő élmény lesz, hiszen egyedül vitorlázik a végtelen kék tenger közepén. Nem engedheti meg magának, hogy felelőtlenül cselekedjen, hiszen sokezer mérföldnyire van a gyors segítség lehetőségétől. Ezzel szemben a mezőny más tagjai, ha szükség adódik, legalább egymás támogatására támaszkodhatnak.

Bár korábbi transzatlanti versenyeken már tanúi lehettünk zseniális meteotaktikai manővereknek tőle, ki tudja, talán a jövőben adódik egy olyan felzárkózási lehetőség, amit mesterien ki tud majd használni!

Néhány napon belül, amikor a versenyzők élcsapata az Indiai-óceán közepén, a Kerguelen-szigetek közelében tartózkodik, egy sorozatos, intenzív déli viharral találkoznak. A fejlődő ciklon egyes zónáiban olyan erős széllökések várhatóak, amelyek komoly kihívás elé állítják a mezőnyt.

Ezen a várhatóan kockázatos helyzeten a Vendée Globe résztvevőinek biztonságát különböző tényezők együttesen biztosítják.

Egyrészt a mind pontosabb időjárás előrejelzés, és a fejlett útvonaltervező programok használata. A versenyzők így megtalálhatják az ideális útvonalat, amellyel elkerülhetik a kelet felé rohanó alacsony nyomású rendszer legkeményebb, legerősebb szeles részeit, és a hatalmas "szélkerekekben" megtalálva a forgás középpontjától távolabb eső, már ideálisan erős szeles részét nagy távolságot tehetnek meg jó tempóban, közben a legnagyobb veszélyek elől kitérve.

Ehhez pedig kellenek ezek a 20-30 csomó közötti tempóra tartósan képes rohanógépek, amelyekkel oda is érhetnek az időjárásilag ideális pozíciókba. Ami egy lassú vitorlásnak például a Golden Globe Race-en kikerülhetetlen (pláne vakon, előrejelzés nélkül és egy virtuális jéghatárral korlátozott területen vitorlázva), az egy gyors IMOCA 60-assal elkerülhető.

Eddig egyetlen hajó esett ki a negyvenből, ami szokatlanul jó arány. Többen küzdöttek már meg kisebb-nagyobb műszaki problémával a test még javítható sérüléseitől az autopilot hibákon át az elektromos rendszer teljes kikapcsolásáig. De még senki nem ütközött vízben úszó akadállyal, és nem sérültek meg foilok, vagy kormányok. És ez maradjon is így!