Egy valószínűsíthető légvédelmi rakéta felelős az azeri utasszállító tragikus lezuhanásáért Kazahsztán területén. A történtekről szóló hírek aggasztóak és sok kérdést vetnek fel a légiközlekedés biztonságával kapcsolatban.
Több fotó is megjelent a közösségi médiában, amelyen repeszdarabok nyomai láthatók a lezuhant repülőgépen.
Mint ahogy beszámoltunk róla, kényszerleszállás következtében lezuhant az Azerbaijan Airlines utasszállító repülőgépe, amely Azerbajdzsánból Oroszországba tartott, Kazahsztán területén. A gépen 67 személy tartózkodott, a mentési munkálatok során pedig 32 túlélőt sikerült azonosítani.
Az Euronews információi szerint a baleset részleteinek feltárása során a túlélők arról számoltak be, hogy a célállomás felé haladva egy hangos robbanást hallottak, majd repeszeknek tűnő objektumok csapódtak a repülőgépbe, behatolva annak törzsébe.
A repülőgép elsőként a sűrű köd következtében Mahacskalába irányult át. Később a vészhelyzeti minisztérium bejelentette, hogy valószínűleg madárrajjal ütközhetett, ami után kényszerleszállásra kényszerültek.
Az Euronews értesülései, amelyek összhangban állnak az azerbajdzsáni AnewZ nemzetközi hírcsatorna tudósításával, egy orosz katonai blogger szavait idézik, aki azt állítja, hogy...
A hírportál szerint Groznijt erősen védik, emiatt az orosz légvédelem intenzíven figyeli a város feletti légitéret.
Azt feltételezik, hogy orosz légvédelmi rakéta okozta az utaszállító tragédiáját. A helyszínen most is több tucat mentő és tűzoltó dolgozik, a becsapódáskor keletkezett tüzet eloltották.
Az azeri elnök a baleset miatt december 26-ra nemzeti gyásznapot rendelt el. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki.