Rettegett Iván születését számos baljóslat kísérte, amelyek már akkor sejtették, hogy különös sors vár rá.

Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat

A monda szerint III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem fiának, Ivánnak a születése máris baljós jelekkel indult: a Kreml fölött villámok cikáztak, miközben ő két foggal érkezett a világra. Apja halála után, mindössze háromévesen, Iván már a névleges ortodox állam vezetőjeként, moszkvai nagyfejedelemként viselte a címet. Nyolcéves korában édesanyja is eltávozott az élők sorából, ami után az orosz nemesek, a bojárok kezdték irányítani a fejedelemséget. De 17 éves korában Iván úgy döntött, hogy elég volt a helyzetéből, és - precedenst teremtve az orosz történelemben - bizánci szertartás keretein belül koronáztatta meg magát minden oroszok cárjává.

Mihail Geraszimov, az 1970-ben elhunyt szovjet régész-antropológus az általa kifejlesztett koponyaalapú arcrekonstrukciós technikával számos történelmi híresség, többek között Friedrich Schiller és Timur Lenk kinézetéről adott képet. A Rettegett Ivánról a cár csontváza és koponyája alapján készített szobra egy idős, megtört uralkodót mutat, aki már csak árnyéka egykori önmagának.

Feltehetően ez az uralkodó leghitelesebb ábrázolása, ám több kortársa beszámolt róla, milyen is volt az ereje teljében lévő Rettegett Iván. Ezek a leírások, sajnos, meglehetősen eklektikusak: volt, aki magas, széles vállú emberként emlékezett meg róla, mások vöröses-feketés szakállát vagy nagy, görbe orrát emelték ki. A leírások a külső jegyek részleteiben és az általa keltett benyomás felvázolásában eltérnek, abban viszont megegyeznek, hogy IV. Iván mindannyiuk szerint férfias jelenség volt.

Ha az intellektuális képességeit vesszük górcső alá, a cár valóban kiemelkedett kortársai közül. Számos korabeli forrásból világosan kiderül, hogy rendkívül gyors felfogású, valamint kivételes szónoki és vitázási készségekkel megáldott személy volt, aki érvelésével képes volt mélyen megalázni ellenfeleit a viták során. Uralkodása ennek megfelelően ígéretesen kezdődött. A cár kezdetben számos államigazgatási reformot indított el: átalakította a közigazgatást, a bírói rendszert, az egyházat és a hadsereget is, ezzel új irányt adva az ország fejlődésének.

A fiatalon árván maradt Iván gyorsan megszerezte a hatalmat a bojároktól, és a bizánci hagyományok szerint koronáztatta meg magát, mint az orosz nép cárja. Ezzel világosan kifejezte, hogy Moszkva a harmadik Róma, egy új szellemi központként tűnt fel a történelem színpadán.

Utóbbi tekintetében a 20 ezer sztrelecből álló első hivatásos hadsereg felállítása jelentett áttörést. Ebben az időszakban a cár külpolitikája is sikeresnek bizonyult. Először a maradék európai tatár államokat, az Asztraháni és a Kazanyi Kánságokat hajtotta fennhatósága alá, az 1580-as években pedig kezdetét vette Szibéria orosz meghódítása. Rettegett Iván ezzel lerakta az orosz gyarmatbirodalom alapjait.

Az első orosz cár, akinek államszervezői zsenialitása és birodalomépítő ambíciói legendásak, nem csupán politikai tevékenysége miatt maradt emlékezetes; mentális problémái is hozzájárultak hírnevéhez. Kegyetlensége már fiatalon megmutatkozott, amit részben a hányattatott gyerekkora, részben pedig az olvasottakban fellelt tanulságok motiváltak. A korán árvaságra jutott fiú a hatalmi harcok véres világában nőtt fel, ahol a brutalitás mindennapos volt, és ez mély nyomot hagyott benne. Aztán ott voltak az olvasmányai is, amelyek azt sugallták számára, hogy korlátlan hatalom birtokában bármit megtehet. Mindössze tizenhárom éves volt, amikor egy lakoma során elrendelte, hogy Andrej Sujszkij bojárt kutyákkal tépessék szét a nyílt utcán – ezzel a tettével pedig már fiatalon megágyazott hírhedt kegyetlenségének.

Iván első felesége 1560-ban bekövetkezett halála után fokozatosan elvesztette önuralmát. A cár úgy gondolta, hogy Anasztáziát - akivel a források szerint idilli házasságban élt - a gyerekkorától fogva gyűlölt bojárok mérgezték meg. Idővel Iván már mindenhol összeesküvést sejtett, amely a bojárok köré csoportosult. Kortársai beszámolói szerint állandóan mozgatta a szemét, mintha minden apró részletet figyelemmel kísérne, különös figyelmet fordítva a ruhák rejtekében esetlegesen elrejtett szúró- és vágóeszközökre.