Orbán Viktor valószínűleg a választásokig halogatná az orosz kapcsolatok leválasztásának kidolgozását, azonban az Egyesült Államok sürgeti, hogy ne késlekedjünk ezzel.

A Barátság kőolajvezeték a Mol százhalombattai olajfinomítójában készül, és a projekt fontos mérföldkövéhez érkezik 2024. május 24-én. - Kép: Kummer János / Getty Images

Egyre fokozódik az amerikai és uniós nyomás Magyarország irányában, hogy sürgősen cselekedjen az orosz energiafüggőség csökkentése érdekében. A múlt héten Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete a Fox Newsnak adott interjújában kiemelte, hogy olyan országok, mint Magyarország, Törökország és Szlovákia, amelyek továbbra is orosz olajat és gázt vásárolnak, sürgősen kidolgozott stratégiával kellene előállniuk az orosz energiahordozókról való leválás érdekében. Whitaker arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország eddig nem tett lépéseket a problémával kapcsolatban, és megemlítette, hogy Horvátország támogathatná a magyar kormányt a függetlenedési folyamatban.

Mindezzel újra kinyílt a hazai energiaszakma egyik legélesebb vitája. Ebben a cikkben összefoglaljuk, mekkora a nyomás most Magyarországon, mit tettünk eddig a leválásért, és milyen opcióink lehetnek az olaj-, gáz- és nukleáris energia terén.

Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője szerint magában tartalmilag nincsen új elem Whitaker kijelentésében, de a figyelmeztetés jól jelzi, hogy az amerikaiak nagyon komolyan gondolják a leválás kierőltetését. A leválás előbb-utóbb Magyarország számára is kikerülhetetlen lesz, a háttérben meg kell állapodni arról, hogy mit tudunk ígérni a Nyugatnak.

Orbán Viktor számára kulcsfontosságú, hogy mikor kerülnek bemutatásra a tervek: számára az "előbb" vagy "utóbb" kifejezések nem csupán szavak, hanem a politikai stratégiájának szerves részét képezik. Valószínű, hogy a 2026-os választások utánra szeretné halasztani ezt a kérdést, hiszen így több időt nyerhet a részletek kidolgozására.

A hazai olajipar egyik legfontosabb szereplője, a Mol számára nélkülözhetetlen lenne, hogy 2026 vége előtt ne kelljen radikális intézkedéseket hoznia. Ezt követően a döntéshozatali folyamatok már sokkal zökkenőmentesebbek lehetnek. Ugyanakkor a Százhalombattán történt finomítói tűz és az azt követő helyreállítási munkálatok váratlanul befolyásolhatják a helyzetet. Az amerikai nyomás és a magyar ellenállás ügye valószínűleg a magyar miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök között dől el, de az amerikai fél eltökéltségét számos, részben Magyarországra vonatkozó, részben pedig globális esemény is alátámasztja.

Egy érdekes esemény zajlott le a külső környezetünkben. Az orosz érdekeltségű szerb olajfinomító, a NIS, amerikai szankciók alá került, ami komoly hatással van a régió energiaellátására. A horvát Janaf, amely a finomítót ellátó vezeték üzemeltetője, egyhetes derogációért folyamodott az Egyesült Államokhoz. A Janaf azt szerette volna, hogy engedélyt kapjon egy jelentős kazah olajszállítmány Szerbiába juttatására, azonban, noha Horvátország szoros barátságot ápol az Egyesült Államokkal, kérésük elutasításra került. Ez a helyzet is jól mutatja, hogy az Egyesült Államok szigorú álláspontot képvisel az ügyben.

Egy újabb izgalmas fejezet bontakozik ki az orosz olajpiacon, amelyet két jelentős szereplő befolyásol. Az egyikük Murtaza Lakhani, egy pakisztáni származású milliárdos, aki már Szaddám Huszein idején is aktívan részt vett az olajkereskedelemben. Mellette pedig egy azeri duó, Etibar Ejjub és Tahir Garajev, akik szintén jelentős hasznot húznak az orosz olaj világpiacra juttatásából, bár ezt nyilvánosan ritkán ismerik el. A legfrissebb hírek szerint azonban a két csoport között komoly ellentétek robbantak ki, amelyek odáig fajultak, hogy egymásra uszították őket az Egyesült Államok hatóságainál. A Bloomberg legújabb írása rámutat, hogy ez a belső konfliktus nem csupán a feleknek, hanem Oroszországnak is jelentős gondokat okoz. Az Igor Szecsin vezette Rosznyet olajóriás számára a háborúskodás milliárdos veszteségeket jelent, hiszen a szankciók miatt drágulnak a költségek, és az orosz olajat kizárólag kedvezményekkel tudják értékesíteni, míg a szállítási és közvetítői díjak is folyamatosan emelkednek.

Ezek a sztorik mind arra utalnak, hogy az Egyesült Államokat komolyan kell venni ebben a kérdésben. De térjünk vissza Magyarországra! A magyar energetikai közbeszédben eközben folyamatosan két narratíva hallható az orosz energetikai leválás lehetőségeiről.

A Telex visszatérően foglalkozik ezzel a kérdéssel, legutóbb ebben a cikkben néztük meg, mennyire lenne nehéz leválni, és merre tart a magyar energiastratégia. Mint a legtöbb közéleti kérdésben, itt is elég nehéz kilépni a véleménybuborékokból és megtalálni a józan szakmai szempontokat. Ugyanakkor tényleg érdemes odafigyelni a legjobb hazai szakemberek véleményére.

Októberben a legkiválóbb hazai energiaipari szakértők egybegyűlnek, hogy megvitassák a legégetőbb energiapiaci kihívásokat. A 29. Magyar Energia Szimpózium keretében számos előadás hangzik el, de különösen figyelemre méltó volt az öt korábbi energiaügyi szakpolitikus – Aszódi Attila, Felsmann Balázs, Grabner Péter, Holoda Attila és Kaderják Péter – közötti vita, amelynek középpontjában természetesen az orosz leválás állt. A téma alapos körüljárását segítette, hogy az esemény során mindhárom kulcsfontosságú terület – olaj, gáz és atomenergia – szakértői jelen voltak, így a diskurzus rendkívül gazdag és informatív volt.

Műszaki és mérnöki nézőpontból megközelítve a szénhidrogének leválásának kérdését, Holoda Attila a konferencián hangsúlyozta, hogy a téma kezelése lehetséges. Kiemelte, hogy elengedhetetlen, hogy ne engedjük meg, hogy politikai indíttatások befolyásolják a műszaki tények értelmezését. Fontos, hogy alaposan, egyenként vizsgáljuk meg a függőségeinket!

A kőolaj vonatkozásában a Mol Nyrt. évente körülbelül 12,5 millió tonna nyersanyagot dolgoz fel a százhalombattai és a pozsonyi finomítóiban. Mivel hazánk saját termelése csupán körülbelül 1 millió tonna, a fennmaradó mennyiséget, azaz 11 millió tonnát importálni szükséges. A szakértők véleménye szerint ehhez mindkét Magyarországot elérő szállítóvezeték, az orosz olajat szállító Barátság és a tengeri forrásból érkező Adria egyaránt megfelelő. Ennek fényében a volt államtitkár figyelmeztetett arra, hogy nem szerencsés folyamatosan konfliktusba keveredni Horvátországgal, hiszen a jövőben éppen ettől az országtól válhatunk még inkább függővé.

A földgáz esetén jobb a helyzet, a szállítás infrastrukturális kapacitásai rendelkezésre állnak. Az orosz leválás esetén a hat, Magyarországot elérő vezeték közül a szerb irányú (ez nem uniós szabályok alapján működtetett, Gazprom-tulajdonú vezeték) teljesen, de legalábbis 90 százalékban kiesne. Hivatalosan a vezetéknek 10 százaléka szabad felhasználású, azaz független a Gazpromtól, de persze egyáltalán nem biztos, hogy a szállítási lehetőség fennmaradna, ha az oroszokkal szakítanánk. Viszont ezen betáplálás nélkül is megvan a szükséges infrastruktúra.

Holoda Attila szavaival élve, míg a szovjet gáz ára kedvező volt, addig az orosz gáz már nem mondható olcsónak. Bár sokféle érvet fel lehet hozni, hogy az import előnyös lenne, a valóság az, hogy a termék és a szállítási költségek összességét kell figyelembe venni. Ezen a téren az orosz források nem kínálnak kiugró előnyöket, és technikai szempontból sincsenek akadályok, amelyek megakadályoznák a leválást az orosz gázellátásról.

A szénhidrogének világához képest a nukleáris import egy egészen eltérő piacot képvisel. Aszódi Attila, a téma elismert szakértője, világosan megkülönbözteti a nyers uránt a dúsított urántól. Magyarország számára a várt leválás és diverzifikáció nem csupán nyersanyagok beszerzését jelenti; szükség van olyan technológiai fejlesztésekre is, amelyek jelenleg Oroszország területén zajlanak.

A természetes urán szállításában Oroszország nem elkerülhetetlen szereplő. A World Nuclear Association adatai szerint a globális színtéren csupán a hatodik legnagyobb termelő, míg Kazahsztán, Kanada, Namíbia, Ausztrália és Üzbegisztán jelentősebb pozíciókat töltenek be. Ez azt jelenti, hogy Moszkvát viszonylag könnyen ki lehet hagyni a beszállítók köréből. A problémát inkább az jelenti, hogy a nyers uránból nukleáris fűtőanyaggá alakító, dúsító és feldolgozó kapacitásaink nem állnak jól.

A Nyugat már elkezdte a leválást, de a szükséges fejlesztések még váratnak magukra. Kb. 2027-2028-ra várható, hogy alternatív megoldások jelennek meg, de jelenleg csupán egyetlen szállítóra, a Roszatom leányvállalata, a TVEL szolgáltatásaira támaszkodunk. Az viszont egyértelmű, hogy a legnagyobb nyugati beszállítók, mint az amerikai Westinghouse és a francia Framatome, már azon dolgoznak, hogy leváltsák az orosz beszállítókat a nyugati piacokon. Érdemes megemlíteni, hogy az oroszok mellett számos ország is részt vesz a fűtőelemek gyártásában, mint például Brazília, Kanada, Kína, India, Japán, Kazahsztán és Dél-Korea.

A nukleáris beszállításnál maga az eljuttatás sem evidens, a hagyományos út valaha a vasút volt, és az orosz fűtőelem Ukrajnán keresztül jött, most ez nem jön szóba. Magyarországnak van engedélye a légi szállításra is, de a légtérhasználatra egyedi engedély is kell minden alkalommal. Aszódi Attila szerint összességében a fűtőelemimportot diverzifikálni kellene: egy-két blokkot nyugati alapanyagra kellene átállítani, az ugyanis sokkal nagyobb biztonság, ha két-három szállítót is kezelünk a rendszerünkben. A nukleárisfűtőelem-kitettségünket azért az csökkenti, hogy az olajjal és a gázzal ellentétben itt nincs szükség folyamatos szállításra, fűtőanyagból most is van tartalékunk két-három évre.

A nukleáris üzemanyaggal összefüggő szerződések rendkívüli jellemzője, hogy nem csupán az eladó és a vevő közötti megállapodást igénylik, hanem egy harmadik szereplő, az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) jogi jóváhagyása is elengedhetetlen a szerződések érvényességéhez.

Az alternatív beszállítási lehetőségekről Felsmann Balázs azt mondta, Románia szempontjából indokolt lenne, ha az OMV felgyorsítaná a fekete-tengeri kitermelését. A fekete-tengeri Neptun Deep földgázmező Románia legnagyobb fekete-tengeri gázprojektje: ennek minél gyorsabb elindítása azért lenne észszerű számukra, mert a globális földgázpiacon több olyan nagy LNG-fejlesztés van folyamatban, amelyek együttesen átmenetileg túlkínálatot okozhatnak, ilyen például egy 2028-ban belépő nagy katari mező. Értelemszerűen aki csak tudja, megelőzi a saját kitermelésének megkezdésével az árakat lefelé toló túlkínálatos helyzetet, hiszen így jobb áron tud eladni.

Magyarország számára a magas árak nyilvánvalóan nem kedvezőek, viszont örömteli, hogy a szomszédos országokban is felfedezhetők források.

Grabner Péter viszont nem osztotta a lelkesedést a Neptun mező kitermelési lehetőségeivel kapcsolatban. Úgy véli, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés veszélyezteti Oroszország érdekeit, mivel valódi alternatívát kínálhat az orosz gázszállításokkal szemben. A szakértő hangsúlyozta, hogy ha a kitermelés valóban megkezdődne, figyelembe kell venni, hogy a mező csupán "lőtávolságra" található a konfliktus zónától.

A konferencián a szakértők kiemelték, hogy a szankcióknak valóban érezhető hatása van Oroszország gazdaságára. Holoda Attila szavai szerint a termékexport körülbelül negyedével csökkent, és az ebből származó bevételek akár 50%-kal is visszaestek.

Grabner Péter emlékeztetett arra, hogy már Antall József miniszterelnöksége alatt, egészen 1993-ban, az első magyar energiapolitikai határozatban megfogalmazták, miszerint az energiapolitika célja a gazdaság és a lakosság energiaigényeinek biztonságos, gazdaságos kielégítése, figyelembe véve a környezetvédelmi szempontokat, valamint az egyoldalú energiaimport fokozatos csökkentése. Ehhez képest 2025-re még mindig ugyanazokról a kérdésekről diskurálunk, ami arra utal, hogy valahol letértünk az útról. A szakember hangsúlyozta, hogy a függőség mérséklése nem feltétlenül jelentette az orosz energiaforrások teljes elhagyását, de a részarányukat mindenképpen csökkenteni kellett volna.

Felsmann Balázs, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) munkatársa, hangsúlyozta, hogy a földgáz iránti kereslet folyamatosan átalakul. A REKK az Osztrák Gazdaságkutató Intézettel (WIFO) közösen végezte el a kereslet alakulásának modellezését. A kutatás egyik legfontosabb következtetése, hogy még a legrosszabb európai forgatókönyv, amely magas gázkeresletet és orosz kínálat teljes kiesését feltételezi, is csupán minimális, mindössze 2 euró / megawattórás áremelkedéssel járna a földgáz piacán.

Bali Gábor, az Energiq Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy 2024-ben a piacon még mindig komoly kérdésként merült fel, vajon megszűnik-e az orosz földgáz Ukrajnán keresztüli szállítása.

2025-re a középpontba kerül a kérdés, hogy vajon véglegesen és általánosan megszűnik-e az orosz áruszállítás az Európai Unió területére.

Mindenesetre a szakember szerint az orosz gáz kivezetése egyáltalán nem tűnik lehetetlen feladatnak. Az átalakulás ugyanis már ma is döbbenetes, az EU-t idén 41 százalékban LNG, 38 százalékban norvég földgáz és csak 9-9 százalékban afrikai, illetve orosz gáz látta el. Oroszország tehát gyakorlatilag teljesen marginalizálódott.

Vasváry Péter, az FGSZ Zrt. ügyvezetője legutóbbi előadásában rámutatott, hogy a Magyarországra érkező és az országból távozó földgáz összetétele drámai mértékben megváltozott. A legjelentősebb gázszállító Szerbia, ahonnan 2023-ban 5,6 milliárd köbméter, 2024-ben pedig már 7,6 milliárd köbméter érkezik. A 2025-ös év első nyolc hónapjában pedig 5,1 milliárd köbméter gáz várható. A második legfontosabb forrást Ausztria képviseli, ahonnan 2023-ban 2,2 milliárd köbméter gáz érkezett, de 2024-re ennek mennyisége drasztikusan csökkent, mindössze 25 millió köbméterre. A következő év első felében, 2025-ben viszont 1,8 milliárd köbméter gázra lehet számítani. Ezen kívül Szlovákia és Ukrajna irányából az utóbbi két év során már nem érkezett jelentős mennyiségű gáz, míg a horvát és román források sem tudták elérni az egymilliárd köbmétert.

Ami pedig a Magyarországról távozó gázt illeti, Szlovákia és Ukrajna felé az idei év első nyolc hónapjában 1,8-1,8 milliárd köbmétert exportáltunk, minden más irány marginális. Utóbbi azért különös, mert korábban Magyarország Ukrajna, Szlovákia és Ausztria felől kapott gázt és mi szállítottunk Szerbiába, illetve azon keresztül Bosznia-Hercegovinába. Mára ez tökéletesen megfordult.

Az orosz leválás vizsgálata során érdemes olykor a múltba is visszatekinteni, és ráeszmélni, hogy nehezebb politikai környezetben is sikerült már lépéseket tenni a függetlenedés irányába.

Kaderják Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt két évtizedben folyamatosan dolgozott az alternatív infrastruktúra fejlesztésén a földgáz területén. A szakértő különböző szempontokat vetett fel, kiemelve, hogy a fogyasztás csökkentése is hozzájárulhat a függetlenség megteremtéséhez. Ezért a zöld átállás nem csupán a klímavédelem szempontjából lényeges, hanem az ellátásbiztonság szempontjából is kulcsfontosságú.

Kaderják véleménye szerint a magyar földgázellátás szempontjából hosszú ideig érezhető volt a hazai remény, miszerint aki időt nyer, az életet is nyer – más szavakkal, Magyarország abban bízott, hogy hamarosan elérkezik a béke a szomszédos országban. Ma már azonban nagyon csekély az esély a gyors békére és a kereskedelem visszaállítására. Ennek ellenére a jövőben még mindig van lehetőség arra, hogy újraéledjen az orosz-uniós szénhidrogén-kereskedelem. Az orosz-magyar gázkereskedelem hosszú távú fennmaradása mellett az is indokolt, hogy nem csupán Magyarország használ orosz gázt; ahogy említettük, mi magunk is exportálunk gáztermékeket Ukrajna és Szlovákia irányába.

Minden szakértő egyetértett abban, hogy a földgáz beszerzésének helyzete kedvezőbb, mint valaha. Ugyanakkor a kőolaj helyzete sokkal aggasztóbb, mivel az elektrifikáció lassabban terjed, és a kereslet sem csökken olyan mértékben. Holoda Attila rámutatott arra is, hogy míg a földgáz viszonylag homogén termék (többnyire metán formájában), addig a kőolaj esetében körülbelül ötvenféle, jelentősen eltérő nyersanyagról beszélhetünk a globális piacon.

Felidézte, hogy az átkosban egy balszerencsében rejlő szerencse is kellett az Adria-kőolajvezeték megépítéséhez. Az első olajválság idején a Szovjetunió rájött, hogy amennyiben nem a szegény, baráti, szocialista országokat látja el kőolajjal, hanem a gazdag nyugatnémeteket, több pénzt, ráadásul devizát kaphat, nem pedig magyar almát. Ilyen helyzetben Moszkva nem bánta, hogy Horvátország és Magyarország vezetéket épít a tengeri olajbeszerzésekhez és azok terítéséhez, azt nem támadásnak vette, hanem valóban szükséges fejlesztésnek.

Azt követően, hogy az olajválság véget ért, a szovjetek már nem nézték el olyan könnyen, ha Magyarország az Adriát részesítette előnyben a Barátság vezetékkel szemben. Érdemes megjegyezni, hogy kisebb mennyiségekre a vezetéket rendszeresen használtuk, és a magyar szakaszán is felfedezhetők hazai mezők termelési eredményei. Ráadásul mostanra a Barátság vezetékkel is összekapcsolódik, így a rendszer még inkább integrálttá vált.

Kaderják Péter szerint a Mol az utóbbi időben nagyon sokat tett a diverzifikációért (ennek van finomítói bedolgozhatóság és kőolajszállítás oldalon is nehézsége), de ha a két szállítási útvonal helyett csak egy lenne, az nagy kiszolgáltatottsághoz vezetne.

A szakember végül rávilágított arra, hogy az energiapiac dinamikájában nem csupán a rövid távú árak dominálnak. Ha hajlandók vagyunk egy kicsit a biztonságból engedni, kedvezőbb áraikat kínáló termékekre is szert tehetünk. A közbeszéd legtöbbször csupán az olaj- és földgázárak aktuális szintjére fókuszál, de az ellátásbiztonság érdekében más tényezőket is mérlegelni kell. Éppen ezért nem bízhatjuk az energiaszerződések lebonyolítását kizárólag az érintett vállalatokra (mint például a Gazprom, Mol vagy MVM), hanem az államnak is határozottan ki kell állnia a környezetvédelmi és az ellátásbiztonsági célok mellett.