Miljenko Jergović, a délszláv polgárháború jelentős krónikása, különleges figyelmet érdemel. Művei nem csupán a háborús eseményeket dokumentálják, hanem mélyen feltárják az emberi sorsokat, a mindennapi élet drámáit és a kulturális identitás kérdéseit is.

Miljenko Jergović 1966-ban látta meg a napvilágot Szarajevóban. Széles spektrumú tehetséggel megáldott író, költő és drámaíró, aki egyben újságíróként is aktívan részt vesz a kulturális életben. Művei számos elismerést kaptak, és magyar nyelven is több jelentős kötete jelent meg. Ilyen például a Csordás Gábor által fordított 1994-es Szarajevó Marlboro című novelláskötet, valamint a 2002-es Buic Riviera regény, melyek már a nemzetközi irodalmi színtéren is felfigyeltek rá. Az író szintén elnyerte a Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegró és Szerbia legjobb regényének járó Meša Selimović-díjat 2007-ben a Ruta Tannenbaum című művéért, amely magyarul 2010-ben jelent meg Kollár Árpád fordításában. A 2017-es év különösen termékeny volt számára, hiszen két regénye is napvilágot látott a magyar olvasók számára: a Diófa-házikó, amely a L'Harmattan kiadó gondozásában, és a Gloria in excelsis, amely a Jelenkor kiadónál jelent meg. Ezek mellett, a Jergović által írt Míg a háború meg nem öregszik bennünk című novelláskötet is új fordítással került a magyar közönség elé, szintén Csordás Gábor tolmácsolásában, amely a Szarajevó Marlboro folytatásaként újraértelmezi a hátrahagyott tájakat. Közíróként a szerb Politika, a Vreme, valamint a horvát Jutarnji list hasábjain publikál, míg írói munkássága révén a délszláv polgárháború egyik legjelentősebb krónikása lett.

Jergovićot 2010-ben a Jutarnji List olvasói az évtized legkiemelkedőbb horvát írójának választották, ezzel elismerve munkásságát és hatását a kortárs irodalomra. Két évvel később, 2012-ben a művészet és irodalom terén nyújtott teljesítményéért az Angelus Közép-Európai Irodalmi Díjat vehette át. 2018-ban a Georg Dehio Könyvdíjjal jutalmazták, míg tavaly a Vilenica-díj is az ő tehetségét méltatta. Munkáit eddig már több mint húsz nyelvre lefordították, ezzel globális elismerést vívva ki.

A boszniai horvát író, Miljenko Jergović, november 8-án érkezik a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztiválra, ahol 19 órakor kezdődő esemény keretében találkozhatunk vele. A beszélgetés során a fordítója, Csordás Gábor osztja meg gondolatait a szerző munkásságáról. Jergović nem először látogat el Magyarországra: 2010-ben a magyar nyelven megjelent Ruta Tannenbaum című könyvét mutatta be, majd 2017-ben a Dunapest Fesztivál keretein belül ismét Budapestre látogatott.

Végel László a Balkán vándoraként aposztrofálja, akit mindenekelőtt a történelem pokoli laboratóriuma érdekel, a történelem - háború, polgárháború, holokauszt - sokkhatásai foglalkoztatnak. Ahogy azt Végel a Diófa-házikó című regény utószavában írja: "A sokkhatás érthető, hiszen a háború hatalmas és végzetes törést idézett elő, amely után a múlt sem maradhatott a régi, de a jövő sem. Meg kellett nevezni az elvesztett és a kiárusított múltat, amelyben váltakoztak a politikai rendszerek, az uralkodó eszmék; a Monarchiát felváltotta a királyság, a királyságot a szocializmus, a szocializmust a kapitalizmus, közben volt néhány háború, de kiderült, hogy közben minden kiárusítottak, a nyugati eszméket ugyanúgy, mint a kommunizmust. Ez volt a történelmi vákuum sokkhatása, ezt a vákuumot kellett újra benépesíteni."

A "Diófa-házikó" című regényével a szerző véglegesen megerősítette pozícióját a horvát irodalom élvonalában. A kritikusok a közép- és fiatal horvát generáció, különösen a Krleža utáni időszak legkiemelkedőbb alkotójának tartják. E regény, amely Ranko Marinković 1965-ös "Küklopsz" című művével együtt emelkedik ki, valójában egy grandiózus, több mint százéves időszakot átfogó, tizenöt fejezetből álló epika, amely legalább húsz főszereplőt vonultat fel. A Delavale és Sikirić családok története palimpszesztikus elemekkel átszőtt, amely egyfajta epikus tablót alkot. Szinte minden jelentős szereplőnek jut egy-egy bekezdés, és bár a regény novellafüzérre emlékeztet, az írói nézőpont képes összefogni a különálló részeket – írja Végel László a műről.

Jergović 2005-ös „Gloria in excelsis” című regényében az idő dimenziója rendkívüli módon kitágul: hónapokig tartó zuhanásban egy házra ledobott bomba, s ebben a félájult állapotban akár évszázadokat is átutazhatunk. A távoli történetek mozaikjaiból, a kisemberek és családok sorsain keresztül tárul fel a soknemzetiségű délszláv területek régmúltja és közelmúltja. Željko, a horvát bombázópilóta a második világháború alatt átszökik az angol királyi légierőhöz, majd kénytelen szülővárosát, Szarajevót bombázni. A légoltalmi pincében, melyet később elpusztít, a fasiszta horvát rezsimhez alkalmazkodni próbáló légófelügyelő monológjából ismerjük meg a pince foglyainak titkait. A XX. századi események fonalát a felügyelő szülővárosában, Kreševóban élt XVIII. századi szerzetes naplója szakítja meg, aki a leégett templom újjáépítésének nehézségeit osztja meg velünk. A regény végére érve állandó kérdés marad: vajon egy felrobbantott házból vagy egy összeomló múltból nehezebb kijutni?

A 2006-ban megjelent "Ruta Tannenbaum" című regény középpontjában egy holokauszt-történet áll, amely mélyen megérinti az olvasót. A fiatal gyermekszínésznő, Ruta Tannenbaum, a zágrábi színház világának csillogó reménysége, akinek tehetségét a szakma és a közönség egyaránt isteni ajándékként ünnepli. Azonban 1941-ig, a Független Horvát Állam megalakulásáig, Ruta élete gyökeresen megváltozik: a népszerűségéből hirtelen eltolódik a megsemmisítendő zsidók közé. Milyen hatással van az egyén identitására egy olyan időszak, amikor a társadalmi normák és értékek alapjaiban rendülnek meg? A 2010-es magyar megjelenés kapcsán Jergović interjút adott a Literának, ahol a regény allegorikus jelentéséről, a háborúval való szembenézésről és az irodalom határhelyzeteiről beszélt. Amikor a közép-európai népek közötti kulturális falakról és a nyelvi akadályokról kérdezték, Jergović úgy fogalmazott, hogy ezek a falak részben a kommunikáció hiányosságaiból fakadnak, de a mélyebb, történelmi sérelmek és a kölcsönös megértés hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy nem találunk közös nyelvet. A szavak mögött ott rejlik a múlt, amelynek árnyai még mindig befolyásolják a jelenünket.

Jergović módszeresen dönt meg irodalmi kánonokat és lép át határokat. "A Diófa-házikó narrátora szerint a Habsburgok racionalizmusa a helyi misztikusok részére visszataszítóbb volt a szultán hatalmánál is. Műveivel kapcsolatban leginkább a Nobel-díjas Ivo Andrićot emlegetik; Jergović Boszniája is tele van gyűlölettel és feszültséggel, ami Andrićra utal, de az író szemléletmódjára legalább annyira hatott Miroslav Krleža is. Prózájában ez az ellentét drámai helyzeteket teremt. Prózavilága különös ötvözetet képvisel: a szerző mediterrán fényben állítja be a balkáni világot, amelyet a közép-európai racionalizmussal értelmez. Jergović horvát író, de művészetében túllép az állami és nemzeti határokon, a régió írója, aki Közép-Európa, a Balkán és a Mediterrán világában egyaránt otthon érzi magát, ellentmondásaik drámájában gondolkodik" - írja róla ugyancsak Végel.

2021-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendezvénysorozatának keretén belül Végel László arról beszélt, hogy egyre inkább hangsúlyosnak találja a volt Jugoszlávia irodalmában az olyan művek megjelenését, amelyek számot vetnek a múlt század történéseivel. Erre jó példa Miljenko Jergović Apa ("Otac") című regénye, amelyben ,,állandóan mozgásban levő identitás-kaleidoszkópja" rajzolódik ki, és az író ennek hatására ráismer a benne lakozó idegenre. Végel László nézőpontjából a ,,befejezetlen XX. századdal" való szembenézésnek részei ezek a regények is, és előfeltételei egy élhetőbb jövő teremtésének.

A 2025-ben magyar nyelven megjelenő "Míg a háború meg nem öregszik bennünk" című novelláskötetről Seid Serdarević így vélekedik: "Hogyan lehet, majdnem harminc év elteltével, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, és felidézni az akkor megélt érzéseket? Hogyan lehet újra megformálni a Szarajevói Marlborót? Egyáltalán lehetséges és érdemes-e az írónak újra nekifutnia? A kérdésre adott válasz, ha nem is egyértelműen elutasító, de inkább az, hogy a kísérlet nehéz. Azonban ha a szerző bátor, vakmerő és kellően gazdag képzelettel bír, akkor mégiscsak útnak indulhat e kihívás felé. Miljenko Jergović pontosan ezt a merész lépést tette meg a novellagyűjteményében. Az új elbeszélések nem csupán az előzőek visszfényképei, hanem különálló sorsokat bemutató új történetek, amelyeket a menekülés képtelensége, a pusztulás rémsége és szépsége, valamint a minden egyes egyén életébe beleivódott sorstalanság kapcsol össze. Mindez egy olyan városban játszódik, ahol egykor még szabadon és egyenlő jogokkal élt együtt három vallás. Ahogyan Szaloniki is eltűnt a nagy háború viharai alatt, úgy a négyéves ostrom során az a Szarajevó is elveszett, amelyről Jergović ír, és amelyet sok elbeszélésében újra és újra felidéz."

Az 59 esztendős Miljenko Jergović, aki a múlt sötét árnyait és a régió gyönyörű pillanatait egyaránt érzékeny és precíz módon örökíti meg, a posztjugoszláv valóság elkötelezett kutatója. A Vilenica-díj bírái szerint stílusa folyékony és egyedi, történetmesélési képessége pedig lehetővé teszi számára, hogy a történelmi, társadalmi és intim eseményeket irodalmi mesterművekké formálja. 1993 óta Zágrábban él, és évtizedes irodalmi valamint közéleti tevékenysége révén a kortárs európai irodalom kiemelkedő alakjává vált.