Úgy tűnik, hogy a pestis már egy évszázaddal korábban is elérhette a régiókat, mint ahogyan eddig feltételeztük.
Egy friss kutatás alapján a 13. századi krónikák és orvosi feljegyzések arra engednek következtetni, hogy a pestis már évszázaddal a fekete halál beköszöntése előtt is jelen volt és terjedt - jelentette be az Exeteri Egyetem.
A Yersinia pestis, a pestis kórokozója, közel egy évszázaddal korábban érkezett a Közel-Kelet területére, mint ahogyan az 1346 és 1351 között végigsöprő, tömeges halálozást okozó járvány, közismert nevén a "fekete halál" megjelent volna. A korábbi nézetek szerint a pestis csupán a nagy járványt követő évtizedekben bukkant fel Eurázsia nyugati régiójában. E felfogás szerint a Yersinia pestis a helyi rovar- és rágcsáló populációkban telepedett meg, majd az éghajlati és környezeti változások következtében 1346-tól kezdve fokozatosan átterjedt az emberekre is, járványos formában.
Az újonnan publikált tanulmány, amely a Medical History című szaklapban látott napvilágot, Monica H. Green független kutató és Nahyan Fancy, az Exeteri Egyetem munkatársa által készült. A kutatók munkája a pestis valószínűsíthető előfordulásának dokumentálására összpontosít az 1250-es évek végén Nyugat-Ázsiában. A kutatás során több mint egy tucat 1348 előtti krónikát, valamint egyházi és orvosi forrást elemeztek a régióból. Korábbi vizsgálatuk során már rávilágítottak, hogy számos kortárs megfigyelő már a 13. század második felében jelezte egy pestishez hasonló betegség jelenlétét Nyugat-Ázsiában, így ezzel közel egy évszázaddal megelőzve a történészek eddigi megállapításait.
Új kutatásuk során a szerzők részletesen bemutatják, hogy a leírt tünetek valóban a pestis jelenlétére utalnak, amelynek genetikai fejlődését a tudósok most kezdik újra feltárni. Egyes korabeli írók még az arab nyelvben használt kifejezéseket is alkalmaztak, amelyek a betegség jellegzetes vonására, a nyirokcsomókban fellépő gyulladásos duzzanatokra, azaz a "buborékokra" utalnak.
Nahyan Fancy megjegyzései szerint a korabeli tudósok és megfigyelők a járványok forrását miazmákban látták, vagyis a levegőben terjedő, ártalmas váladékokban, amelyek a pusztulás színhelyein, mint például a nagy csaták helyszínein, keletkeztek. Ennek nyomán a pestisjárványok, amelyek Szíriában, Irakban és Egyiptomban 1260-ig tartottak, összefüggésbe kerültek Bagdad 1258-as mongol hódításával, ahol számos járványos megbetegedésről számoltak be.
A különös figyelemmel végzett kutatás során a neves professzor hangsúlyozta: "Elengedhetetlen, hogy alaposan feltérképezzük a kórokozók terjedésének módjait. A pestis, amely főként rágcsálókra jellemző betegség, csupán akkor kerül a figyelem középpontjába a történeti forrásokban, amikor már átterjedt az emberi populációra. Ebben a folyamatban a közvetítők, mint a bolhák és tetvek, kulcsszerepet játszanak. Olyan járványok, mint a fekete halál, és az azt követő évszázados pestis-hullámok csak akkor alakulhattak ki, amikor a kórokozó új gazdatestekre és közvetítő rovarokra talált. Ezt a jelenséget nevezik a világjárvány prodrómájának, amely a baktérium korai jelenlétét jelzi egy adott térségben, mielőtt a járvány kitörne" - fejtette ki a tudós. Green ehhez hozzáfűzte: "Ma már világosan látjuk, hogy a Yersinia pestis olyan törzsei, amelyek a XIV. században megérkeztek Európába, legszorosabb rokonságban állnak azokkal, amelyek a közép-ázsiai mormotákban ma is fellelhetők. Jelenleg az importálási mechanizmusok feltárására összpontosítunk, vagyis arra, hogy miként kerülhetett be a baktérium. Az 1250-es években a katonai csapatok gabonakészletei lehetséges magyarázatot adhatnak erre – de a további események még mindig rejtélyt jelentenek."
