Kettős ausztrál győzelem és négy magyar érem a nyílt Európa-kupán!

A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál július 6-i, vasárnapi zárónapján, a Waberer's Napon rendezték meg a nyílt Triatlon Junior Európa-kupa döntőit. A magyar versenyzők alaposan kitettek magukért, hiszen Szobácsi Laura és Trungel-Nagy Zalán ezüst, míg Kropkó Jázmin és Holba Zsombor bronzérmet vehetett át az eredményhirdetéskor. Triatlon sikerek Tiszaújvárosban.
A 30 fős triatlon döntő résztvevőit izgalmas kihívás várta: először két kört kellett teljesíteniük az úszómedencében, összesen 500 méter távolságot megtéve. Ezt követően következett az 5 körös kerékpározás, ami 12,5 kilométert ölelt fel, végül pedig a záró szakasz, ahol 3 körben, összesen 3,6 kilométert kellett futniuk.
Elsőként a női döntő résztvevőit - köztük 18 magyarral - szólították a rajt helyszínére, a Dísztó partján felállított pontonra. A hozzátartozók és sportbarátok számára egyaránt jó volt látni, hogy a saját elődöntőjét szombaton megnyerő Kropkó Jázmin vezetésével az első hat helyen magyar sportoló indult el a kerékpáros depóba. Két körön keresztül Kropkó, Bán Petra és Szobácsi Laura megpróbált elszökni a vetélytársaktól, de a folytatásban megfogta őket az első üldöző boly, így már 8 magyar, egy-egy ausztrál és osztrák lány tekert együtt tovább. Mivel meg volt köztük az összhang, közel másfél perces előnynek örülhettek a második váltásnál. A futást az ausztrál Addison Houslip olyan tempóban kezdte meg, melyet a többiek nem tudtak lekövetni. A 2. körben Szobácsi Laura 7, Kropkó Jázmin 18 másodperccel követte az élen haladót. Ez a sorrend nem változott a célba érkezésig, így ők hárman állhattak fel a dobogóra. A top10-ben még további öt magyar sportolót regisztrálhattak a versenybírók.
Triatlon: jó tempóban
A férfiak 16 magyart számláló versengése a cseh Jakub Mittner úszó sikerével indult, de előnye csak 2 másodperc volt Hóbor Lehellel szemben. Egy jó depózás után, tizenhét versenyző szövetkezett a közös kerékpározásra. Ebben a csoportban kilenc magyar tekert. Az ötödik kör végére 26 tagú lett a boly, ami mozgalmas futást sejtetett. Kilencen hamar döntésre próbálták vinni a dolgot. Holba Zsombor közel 2 kilométerig vezetett, de Trungel-Nagy Zalán és Németh Dániel is a legjobbak között szaporázta lépteit. A 2. kör végén az ausztrál Jack Woodberry állt az élre, akit Trungel-Nagy Zalán és Holba Zsombor követett. A három fiú ebben a sorrendben haladt tovább, és egy szoros befutó után, ebben a sorrendben is osztoztak meg az érmeken.
Az érmeket dr. Koncz Zsófia, családokért felelős államtitkár, Papp Zsolt, Tiszaújváros alpolgármestere, Tóth Tamás, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon) elnökségi tagja és Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke adta át.