"Isten és a zsidók viszonya" - Az Egyesült Államokban egyre inkább elterjed a teológiai antiszemitizmus.

A cionista Hetek rendszerint aggodalmai hangot ad az "antiszemitizmus növekedése" kapcsán. Most is ezzel a komoly felütéssel indítanak, miszerint "életbevágó kérdések a keresztények és zsidók számára". De valójában miről is van szó?

Félnek, hogy leesik onnan a menóra... (fotó: cbnisrael.org) Azt írják, Amerikában valami jelentős dolog történik, valami "régi és veszélyes", mely új formában jelenik meg ismét. A modern nyugati történelem során most először nem faji vagy politikai, hanem teológiai alapon kerül napirendre az antiszemitizmus. Itt megjegyzem, ez nem új, de erről majd később. Szerintük ez nem a "20. századi antiszemitizmus", és "elég, ha felmegyünk az X-re, vagy meghallgatjuk Candice Owenst vagy hozzá hasonlókat, és már szembesülünk is vele." Yair Kleinbaum erről szóló publikációját a Jfeed oldalán a Neokohn szúrta ki, amiből kiderül, hogy utoljára a cári Oroszországban, illetve az iszlám világ egyes részein láthattunk ilyen, vallási csomagolással ellátott antiszemitizmust. Majd úgy folytatják, ezúttal pedig visszatért - az Egyesült Államokban. Az amerikai szélsőjobboldal politikai-teológiai megújuláson megy keresztül; nem egy általános vallási ébredésről van szó, hanem egy speciális, keresztény nacionalista érzületről, mely úgy tekint a zsidókra és a zsidóságra, mint teológiai akadályra. - Ebben a világnézetben a keresztény nacionalizmusnak először is meg kell szabadulnia a zsidók "földhözragadtságától", az észlelhető materializmustól, szekularizmustól vagy kulturális befolyástól, annak előfeltételeként, hogy spirituális megújulás mehessen végbe. A zsidók szerepe ebben a narratívában nem politikai vagy társadalmi, hanem teológiai: egy probléma, melyet a keresztény tisztaság és hatalom felé vezető úton le kell küzdeni - összegzik. Ha itt megállunk egy pillanatra, rögtön világossá válik számunkra, hogy ezek az érvek már a 20. században is felmerültek, még akkor is, ha a hangsúlyok ide vagy oda tolódtak. De mégis azt lehet mondani, hogy legyen akár faji vagy teológiai önvédelmi reflex a zsidósággal szemben, ugyanarról a problémáról beszélnek más és más aspektusból. Mert nem is elválasztható, a zsidó vallás - lényegében - faji vallás, nem értelmezhető a zsidó fajiság nélkül. Ez a jól ismert örök kérdés, hogy a zsidóság vallás vagy faj? Valójában mindkettő, de faji tulajdonságaik termelték ki a sajátos lelkivilágukhoz hasonuló vallást. A Hetek sürgeti is a zsidó reakciót, ugyanis - a mértékét még nem tudjuk felmérni - az USA-ban is elindulhatott egy olyan folyamat, amely szembeszáll a hazug zsidó-keresztény cionista politikai alapú projekttel, és a kereszténységet úgy akarja láttatni és megélni, ahogy az valójában van. Szembeszáll azzal a beállítással, hogy a zsidó népnek kitüntetett szerepe van és ebből kifolyólag egy amerikai kereszténynek kötelessége támogatni Izraelt. Nincs így. Ha van döntő különbség vallás és vallás között, akkor az éppen a kereszténység (bármely felekezete) és a judaizmus. Ugyanis előbbi szerint a Megváltó eljött, utóbbi szerint nem. A zsidóság kiválasztottsága megszűnt, az Ószövetség kizárólag az Újszövetség fényében értelmezendő. Valójában a zsidóság kezében a teológia is egy hatalomtechnikai fegyver volt az elmúlt évtizedekben az USA-ban. Hogy ez mennyire van most veszélyeztetve, innen nehéz megállapítani, de mindenesetre üdvözöljük az ilyen irányú folyamatokat. Fentebb megjegyeztem, téves az az állítás, hogy a "teológiai antiszemitizmus" új lenne a nyugati világban. Valójában akár a teológiai, akár a faji antiszemitizmus, akár egyidejűleg a kettő, azóta létezik, mióta a zsidó nép is. Ha úgy tetszik, maga a Katolikus Egyház is hol erősebben, hol kevésbé, de lényegében a 20. századig megjelenítette, képviselte a Hetek által teológiai antiszemitizmusnak nevezett irányzatot. A teljesség igénye nélkül nézzünk pár példát. Az első és negyedik század között, az ókeresztény korban az újszövetségi szövegek értelmezése is ebbe az irányba mutatott. Egyes evangéliumi szakaszokat (pl. Máté 27:25 - "Vére rajtunk és fiainkon!") úgy értelmeztek, hogy a zsidók kollektíven felelősek Jézus haláláért. A korai egyházatyák írásai: pl. Szent Jusztinosz mártír, Aranyszájú Szent János vagy Alexandriai Cirill írásaiban a zsidóság gyakran mint "megvakult" vagy "Isten által elvetett nép" szerepelt. De ez folytatódott a középkorban is az 5. és 15. század között. A IV. Lateráni zsinat (1215) előírta a zsidók megkülönböztető ruhaviselését és más elkülönítő szabályokat, vallási alapon. A nagypénteki liturgiában, a hagyományos imádságban szerepelt a perfidis Judaeis ("hitetlen/zsivány zsidók") kifejezés. De nem kisebb szellemi tekintélynél is, mint Aquinói Szent Tamásnál és más skolasztikus teológiai érveléseiben is megjelent, hogy a zsidóság mint vallás elavult és hibás. A kora újkorban (16-18. század) is folytatódott, még gettósítás is volt. Pápai rendeletek alapján (1555 - Cum nimis absurdum, IV. Pál pápa) létrehozták a római gettót és szigorúan korlátozták a zsidók jogait, vallási indokkal. A római zsidó közösség 40 ezer aranyat akart fizetni a Szentszéknek, hogy megakadályozza a fal felépítését, de hasztalanul. 1555. július 12-én a Cum nimis absurdum című pápai bulla világosan megfogalmazta, hogy nem pénzkérdésről, hanem a zsidókkal szembeni averzióról van szó. "Mivel képtelenül abszurd, hogy a zsidók, akiket örök rabszolgaságra ítéltek bűnükért, szemtelenségükben odáig jutottak, hogy nemcsak hogy a keresztények között élnek, hanem a templomok közelében és keresztény cselédséget fogadnak fel... De a 19. és 20. századból is tudunk példákat hozni. A XIX. századi pápák: IX. Pius és XIII. Leó idején még jelen volt ez a teológiai szemlélet, amely a zsidó vallást megtérésre váró, tévúton járó hitként kezelte. Sőt, a katolikus sajtóban sok helyen keveredett a teológiai antiszemitizmus a modern faji antiszemitizmussal. A liturgikus nyelvezetben pedig még mindig szerepelt a "perfidis Judaeis" kifejezés a nagypénteki imában. Henney Viktor - Kuruc.info