Hivatalosan is új névvel büszkélkedhet az Andretti csapata | M4 Sport
Az Andretti Forma-1-es projektje hivatalos névváltoztatáson esett át: a jövőbeli jegyzékekben már Cadillac néven szerepelnek, ami azt jelzi, hogy a csapat gyári státusban kíván részt venni a versenysorozatban.
A királykategória irányítói a múlt hónapban hivatalosan is bejelentették, hogy elvi megállapodást kötöttek a General Motorsszal. Ennek értelmében a GM leányvállalata, a Cadillac 2026-ban, mint a tizenegyedik csapat, részt vehet az F1-es futamok rajtján.
Az istálló az Andretti-projektre alapozva épül fel, ám a legfrissebb hivatalos bejelentésekben már nem említik kifejezetten a gárdát, helyette csupán a Cadillacre fókuszálnak. Ez a márka gyári támogatással léphet be a királykategóriába, ami azt mutatja, hogy az amerikaiak szívesebben látnának egy ilyen alakulatot, mint egy privát csapatot. Ezt már az év elején is jelezték, amikor az amerikaiak jelentkezését elutasították.
A mai napon a név és arculatváltás újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen az Andretti hivatalosan, cégszinten is Cadillacc lett. A mai naptól ugyanis így szerepel a Companies House hivatalos cégjegyzékeiben. A projekt eddig Andretti Racing Limited néven futott.
Magát az alakulatot Cadillac F1 Teamnek nevezik - minden valószínűség szerint a hivatalos nevezési listákon is ez szerepel majd. Az persze könnyen előfordulhat, hogy egy főtámogató neve még felkerül a dokumentumokba, a GM és a Cadillac jelenléte ugyanis számos nagy céget csábíthat az istállóhoz, többek között a fontos piacnak tartott Egyesült Államokból is.
Az átnevezéssel a csapat újabb lépést tett felkészülésében, ami az elmúlt hetekben, a bejelentés óta is gőzerővel zajlik. Korábban már elkezdték főhadiszállásuk modernizálását, számos szakember igazoltak és egy európai bázist is nyitottak.
A hetekben pedig bejelentették, a komoly F1-es rutinnal rendelkező Graeme Lowdon lesz a csapatvezető a 2026-os debütáláskor, valamint megerősítették azt is, hogy az első években (addig, amíg el nem készülnek a Cadillac saját erőforrásai) a Ferraritól vásárolják majd a motorokat illetve a sebességváltókat.