Hervai Katalin: Az Isteni Kéz Vezérli Ceruzámat | Nőileg Hervai Katalin írásaiban a kreativitás és a spiritualitás találkozása egy különleges dimenziót teremt. Az „Isten vezeti a ceruzám” című művében a szerző az alkotás folyamatát egy mélyebb, szent kap
Az utóbbi évtizedben kifejtett evangéliumi művészetem folytatásaként, szívemből születnek meg az evangélikus és bibliai ihletésű alkotások. A világi témák iránti érdeklődésem minimális, sőt, még a világi motívumok esetében is a Szentírás üzeneteit igyekszem felfedezni és hangsúlyozni. Művészetem mára már kizárólag a hittel és az egyházi élettel összefonódott, és egyre inkább ráébredtem, hogy ez az irány mindig is vonzott. Ezért is éreztem késztetést, hogy bejárjam a templomokat, amelyek az utamba kerültek. Ez lett az én utam, és örömmel mondhatom, hogy végre rátaláltam a saját hangomra.
- Szükséges-e feltétlenül a vallásos meggyőződés, az erős hit ahhoz, hogy valaki templombelső díszítésébe, oltárképek megalkotásába fogjon?
A hit jelenléte nélkülözhetetlen a művek mélységének megteremtéséhez. Az én hitem – amely magában foglalja Istenbe, a feltámadásba és az örök életbe vetett bizalmamat – mindig is része volt az életemnek. Gyermek- és serdülőkoromban azonban a vallásos gyakorlat hiányzott, ami megakadályozta, hogy elérjem azt a tudatos, értelmet átható hitet. Számomra ez elsősorban azt jelentette, hogy az élet értelme és a mélyebb spirituális élmények keresése közben sokáig elveszettnek éreztem magam. A vallásos rituálék és közösségi élmények nélkül a hitem inkább csak egy elméleti fogalom maradt, mintsem a mindennapjaim szerves része. Később azonban rájöttem, hogy a hit nem csupán hagyomány vagy szokás, hanem egy belső utazás, amely segít felfedezni a világ csodáit és a lélek mélységeit.
Az édesapám ágán érkező német ősök között több olyan személy is akadt, akik vándorlásaik során aranyozóként, díszítőként vagy oltárkészítőként szánták életüket a templomépítkezéseknek. Egy nap betértem az egyik ilyen templomba, és elmerültem a gondolataimban. Hosszú ideig úgy éreztem, hogy a mindennapi életem és a hitem külön utakon jár, pedig a hit mindig is ott élt bennem, mint egy fénysugár. Ezen kívül egy mély vágy is élt bennem, hogy valamilyen módon hozzájáruljak a templom szellemi és fizikai megújulásához.
Melyik templom szelleme ébresztette fel önben ezt a különleges vonzalmat és belső késztetést?
Első élményem a diákkoromban érkezett, amikor Mike József, a tehetséges képzőművész barátom, református lelkész édesapjának dálnoki templomához látogattunk. Az 1977-es földrengés súlyosan megrongálta az épületet, de a vakolat alól izgalmas nyomokra bukkantunk: rovásírásos és gótikus írások rejtőztek a falak mögött. Az orgonánál pedig festett kazetták maradványai figyeltek ránk. A felfedezett leleteket Kónya Ádámnak mutattuk meg, aki segített abban, hogy a maradványok alapján újraalkossuk a kazettamintákat. Jóskával ketten nekiláttunk, és a dálnoki padelőkön, valamint a karzaton ma is látható kazettákat közösen festettük meg, ezzel életet lehelve a múltba.
- A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom belsőjének díszítésében - amely abban is különleges, hogy a katolikus világban ritkaságnak számítóan nem színes - valamilyen kormintát igyekezett követni?
A Krisztus Király-templom építkezése 1999-ben fejeződött be, én pedig egy évvel korábban tértem meg a hithez. Ekkor kezdődött el számomra a vallás gyakorlása: rendszeresen olvastam a Szentírást, látogattam a templomot, részt vettem a szentmiséken, és mélyebben belemerültem a lelki irodalomba. Ezekben az években többször is beszélgettem Szabó Lajos atyával, aki bemutatta nekem az új templom építését és a belső tervek vázlatait. Közben aggodalommal említette, hogy mi lesz a keresztúttal, amelynek elkészítését a már elhunyt Plugor Sándor ígérte. Akkor, bár tudtam, hogy nem vagyok méltó a feladatra, megosztottam az atyával, hogy Isten iránti hálából és szeretetből vállalom, hogy elkészítem a keresztutat Plugor helyett. Az atya megértően fogadta a javaslatomat, és lényegében tőle kaptam a megbízást.
