Hermányi Mariann véleménye szerint a fiatal színésznők gyakran gyorsan címkézve találják magukat, ami megnehezíti számukra a sokszínű szerepek elnyerését.

Hermányi Mariann már nem csupán mások inspirációjából, hanem saját belső forrásaiból is táplálkozik, hogy energiát nyerjen.

Hermányi Mariann a Hunyadi-sorozatban Luxemburgi Erzsébetként varázsolt el minket. A királynői karakteren keresztül is megcsillan különleges egyénisége, amely sokszínű színésznővé formálja őt.

Hogyan zajlik a napod? Milyen élményekkel gazdagodsz ma?

Ma reggel kicsit fáradtan ébredtem, mert éjjel sokáig bújtam egy könyvet, ami egy közelgő, egyelőre titkos forgatáshoz kapcsolódik. Nem tudtam letenni, teljesen elkapott a hangulata, körberaktam magam a párnáimmal és zseblámpánál olvastam, mint kamaszkoromban. Egy pillanatra visszarepültem a tizenéves önmagamhoz, amikor az éjszaka közepén kalandregényeket lapozgattam. Persze a reggel már nem volt olyan felemelő... Most teljes gőzzel erre az új szerepre készülök - lelkileg és fizikailag is. Három hónapja járok edzőterembe. Korábban ez teljesen idegen volt tőlem.

Miért volt idegen?

Mindig is mélyen hittem a természetes mozgásformák erejében. Gyerekkorom óta rengeteget táncoltam, kertészkedtem, pakoltam és lakásfelújításokba vágtam bele. Jelenleg szakemberek támogatnak a fejlődésemben, és emellett rendszeresen járok futni, főként a Margitszigetre. Most először próbálom tudatosan megélni ezt az élményt; nem szenvedésként, hanem a f(i)egyelem és a munka örömével. Bízom benne, hogy amikor elérkezem a kitűzött célomhoz, büszkeséggel tölt majd el, amit elértem.

Ezt azt is jelenti, hogy most kiegyensúlyozottabb a magánéleted?

Kezdem felfedezni önmagam mélységeit, és a kapcsolataim is fokozatosan tisztulnak körülöttem. Harmincévesen már nem csupán a fizikai jólétre törekszem, hanem a lelki egyensúlyra is. Az edzőterem mellett a pszichológushoz is elzarándokolok, hogy orvosoljam, ami még gyógyításra szorul, és elengedjem azokat a terheket, amelyek már nem szolgálnak engem.

Sok nőnek ismerős ez az érzelmi hullámzás...

Szerelmes típus vagyok, és az érzelmeim sokszor hatalmas hullámokat vernek. Régen, amikor még fiatal voltam, a szenvedélyeim szélsőségesek voltak, és sokszor már a másik ember megismerése előtt éreztem, hogy lángra lobban a szívem. Néha nem is a személy vonzott, hanem maga az érzés, hogy "szerelmes lehessek". Ilyenkor a világ körülöttem egyszerűen felélénkült, minden színben pompázott, és úgy éreztem, hogy lebegnék a valóság felett. Ugyanakkor voltak olyan igaz, mély kapcsolatok is, amelyek minden szinten összekapcsoltak minket - testileg, érzelmileg és szellemileg. Ezekben a pillanatokban az ember szinte átalakul, mint egy festmény, amelyre újabb és újabb árnyalatok kerülnek. Az érzések gazdagsága és a másikkal való kapcsolódás mélysége valódi színekbe öltözteti a lelkemet.

Persze csak óvatosan, nehogy észrevegyék. Inspirálódom a körülöttem lévő emberekből, a velük történő helyzetekből. Például, amikor látok egy konfliktust, mindig azt figyelem, hogy ki hogyan reagál: aki hibázott, vajon beismeri-e? Ha igen, mikor? Ha nem, miért nem?

A reakciók mögött mindig ott húzódik egy egészen speciális megküzdési stratégia. A háttér, a neveltetés, a családi dinamika mind ott van mögötte. És engem ezek a rétegek érdekelnek.Megfigyelek, elemzek, és ha szerencsém van, az adott emberrel még beszélni is tudok később, hogy kiderüljön, jól éreztem-e rá. Ezekből az élményekből születnek meg bennem azok a belső anyagok, amiket aztán színészként mesterséges környezetben igyekszem újrateremteni.

Ez az értő figyelem szakmai fejlődés, vagy belső érési folyamat következménye?

Hatéves korom óta folyamatosan figyelemmel kísérem saját magam. Amióta közösségbe kerültem, nem tudom megállni, hogy ne mérjem fel a helyzetet: "Ugye nem fognak kirekeszteni?", "Ugye szeretni fognak?", "Tényleg része lehetek ennek a közösségnek?" Ez nem valami színpadi ösztön volt akkoriban, hanem inkább egy túlélési stratégia, egy állandó vágy a beilleszkedésre.

Az utóbbi időszakban egyre inkább azon tűnődöm, hogyan viszonyulok másokhoz, és ők miként látnak engem. Ez a megfigyelés fokozatosan mélyebb önismereti úttá alakult. Ma már nem csupán ösztönösen, hanem tudatosan is figyelek a környezetemre, és nem csupán a félelem hajt, hanem a kíváncsiság is. Az érzelmi és szakmai tapasztalataim, valamint az önismereti munkám mind szorosan összefonódik, és úgy érzem, nem tudnám őket elválasztani egymástól.

Ezek a felismerések rendkívül mélyek. Közben a karriered is felfelé ível. A Hunyadi után valóban sokan fognak megismerni?

Folyamatos fejlődésen megyünk keresztül, ami teljesen természetes, de fontos, hogy ezt a fejlődést a megfelelő irányba tereljük. Az utóbbi időben egyre többen kerestek meg, mind a szakmámban, mind a mindennapi életben, és talán ennek az az oka, hogy sokféle karakter megformálására volt lehetőségem. Gondoljunk csak a "Besúgó", a "Ma este gyilkolunk" vagy a "Hunyadi" című produkciókra – mindhárom egy teljesen eltérő világot képvisel, más hajszínnel, más temperamentummal és más időszakkal. Ez különösen izgalmas, hiszen nemcsak a közönség, hanem a rendezők és producerek is észreveszik, hogy képes vagyok alkalmazkodni és átalakulni.

Melyik az a karakter, akit még mindenképp szeretnél megformálni, és miért éppen ő ragadott meg?

Mély vágyam, hogy legendás színészekkel osztozhassak a színpadon. Elképzelem, ahogy egy öltözőben ülök Anthony Hopkins vagy Meryl Streep társaságában. De valójában bármelyik olyan nagyszerű művésszel együttműködnék, aki már rengeteget megélt és tapasztalt. Olyanokkal, akiktől valódi tanulásra van lehetőségem.

Hogyan találod meg a feltöltődés forrását?

Sokat sétálok a kutyámmal, és van egy nyugdíjas lovam is. Különleges kapcsolat fűz az állatokhoz. A ló, a kutya, a macska... mindegyik egyfajta tanú az életemben. Ők nem változnak, vagy csak alig. Mi változunk mellettük. És amikor elkezdenek öregedni, akkor az ember először rajtuk látja az idő múlását. Aztán magán. Ez elgondolkodtat. Ahogy elmúlnak, úgy döbbenünk rá a saját elmúlásunkra mi is.

Még egy utolsó kérdés tőlem, mert tudom, hogy jártas vagy benne: mi rejlik a valódi szusi titkában?

A rizs egy icipicit még meleg, a hal és a zöldség nagyon hideg, a norilap pedig szobahőmérsékletű és ropogós. Gyorsan kell megenni, rögtön, ahogy elkészül! Akkor a legjobb!