Szia, Kispest!
Gyermekkorom egy mesebeli időszak volt, tele felfedezésekkel és titkokkal, és egy régi térkép különleges kincsem volt benne. Ez a kincsem már megviselt, rongyos volt a sok lapozgatástól, de éppen ez adta neki a varázsát. Eredetileg nagyapám birtokában volt, akit sosem ismertem, mégis éreztem, hogy egy darabka tőle maradt velem. A térképen a mi városunk, Técső, Magyarország része volt, és a neve nem a szovjet írásmódok egyikében szerepelt, hanem ahogy mi, a barátok, egymás közt emlegettük. A térkép egészen másképp mutatta a világot: Magyarország hatalmasnak tűnt, Budapest pedig apróbb városok gyűjteményeként jelent meg, hiszen Újpest, Kispest és más kerületek különálló településekként szerepeltek. A nevük mindkettőnknek tetszett, és ha ezen múlt volna, talán Újpest szurkolója lettem volna – hiszen néha csak a név varázsa dönt el egy ilyen fontos dolgot, mint a sportcsapat választása. Azonban a sors másképp alakította a dolgaimat; a legjobb barátom már régen magához ragadta a lila-fehéreket, és így más csapatot kellett keresnem, hogy hova tartozhatok. A gyerekkorom e régi térképével együtt örök emlék marad, egyfajta híd a múlt és a jelen között.
Hiszik vagy sem, ez azelőtt történt, hogy beköszöntött a Bp. Honvéd aranykorszaka, épphogy a Dózsáé tartott javában, ráadásul a Ferencváros is KEK-döntőt játszott - nem túl sikereset, 0-3 lett a vége, hogy pont a Dinamo Kijev gyepálta el így a mieinket, az különösen fájdalmasan érintett -, de engem ez nem érdekelt, nekem elég volt, ha valami jó, nem volt muszáj, hogy a legjobb legyen. Ez mellesleg személy szerint rám is vonatkozott. Így lett a kedvenc futballistám a korszak sztárjai, Nyilasi Tibor vagy Törőcsik András helyett Pintér Sándor.
Mit meg nem adtam volna annak idején, ha legalább egyszer részt vehetek egy igazi kettős rangadón a Népstadionban! De sajnos, akkoriban semmi esélyem nem volt erre, és mire végre lehetőség nyílt volna, a kettős rangadók is eltűntek, ahogyan a foci varázsa is. Legalábbis olyan szinten, hogy érdemes lett volna komolyabban követni. Mégis, amikor a 90-es évek elején Magyarországra, pontosabban Budapestre költöztem, gyakran ellátogattam a Bozsik-stadionba. Az 1993-as bajnoki cím öröme is magával ragadott, hiszen lehetett szeretni az Illés Béla vezette csapatot. Emlékszem, ott voltam a korzón azon a BEK-meccsen is, ahol a Manchester United Eric Cantona vezérletével 3-2-re győzött. De Stefanov István gólja annyira felemelő volt, hogy az szinte egy győzelemnek számított számomra.
