Az univerzumnak a korábbi elképzeléseknél korábban érhet véget, mint ahogyan azt eddig gondolták.

A sűrű neutroncsillagok és a fehér törpecsillagok energiavesztesége párhuzamba állítható a fekete lyukak működésével. Ebből következik, hogy a világegyetem végső összeomlása sokkal korábban érkezhet el, mint azt eddig feltételeztük. Azonban ne aggódjunk, hiszen ez a folyamat még a dédunokáink életében sem fog valós félelmet jelenteni.

Heino Falcke, a Radboud Egyetem elismert fekete lyuk kutatója, együttműködött kvantumfizikusokkal, hogy feltárja, vajon a fekete lyukakon kívül léteznek-e más, nagy sűrűségű anyagok, amelyek szintén elveszíthetnek tömegüket. A kutatás célja az volt, hogy megértsék, milyen ütemben zajlanak ezek a folyamatok. E munkájuk eredményei a Journal of Cosmology and Astroparticle Physics című tudományos folyóiratban jelentek meg.

A fekete lyukak párolgásának elméletét Stephen Hawking tette közismertté, amikor feltárta, hogy ezek a titokzatos égitestek fokozatosan veszítenek tömegükből, mielőtt végleg nyomtalanul eltűnnek. Legújabb kutatások azt sugallják, hogy más sűrű objektumok, mint a neutroncsillagok és a fehér törpék, szintén hasonló bomlási folyamatokon mennek keresztül, bár ezek a folyamatok rendkívül lassú ütemben zajlanak. A tudósok a fekete lyukak párolgásának matematikai modelljeit alkalmazták e testek vizsgálatakor, és így világossá vált, hogy ezek a csillagok is képesek eltűnni, ráadásul az eddig gondoltnál sokkal gyorsabb ütemben. Falcke ezt azzal a megállapítással foglalta össze, hogy mindig távozik egy kis energia, tehát...

A világegyetem szétesése sokkal hamarabb bekövetkezik, mint eddig vártuk, de persze az ember élettartamához képest ez még mindig nagyon hosszú idő. Felfoghatatlan.

A számítások a gravitációs fizika alapvető egyenletein és azon a koncepción nyugszanak, hogy a téridő görbülete fokozatosan részecskékké formálhatja a tömeget. A neutroncsillagok rendkívüli sűrűséggel bírnak, így egy teáskanálnyi anyaguk tömege egy egész földi hegyével egyenlő. Érdekes módon, ezek a csillagok hasonló időkeretekben tűnhetnek el, mint az azonos tömegű csillagközi fekete lyukak. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy

A sűrűbb égitestek, ahol a gravitációs vonzás intenzívebb, jelentős hatással vannak az energia elszivárgásának mechanizmusára. Ezen objektumok tömege folyamatosan csökken az apró részecskék áramlása következtében. Például a fehér törpék sokkal alacsonyabb sűrűséggel bírnak, mint a neutroncsillagok, ám az újabb kutatások alapján kiderült, hogy élettartamuk lényegesen rövidebb, mint azt korábban gondolták.

A kozmikus időskálák szemszögéből nézve, a mi mindössze 80-100 éves életünkkel szemben a csillagrendszerek átalakulása egyenesen lenyűgöző, hiszen ezek a folyamatok jellemzően több milliárd évet ölelnek fel. A legfrissebb kutatások arra világítanak rá, hogy az univerzumnak lehet egyfajta „lefolyója” vagy „nyílása”, amelyen keresztül az energiák és anyagok távoznak. Ha ezek a megfigyelések helytállóak, akkor a fekete lyukak, neutroncsillagok és egyéb sűrű anyagú égitestek készlete a világegyetemben sokkal korábban kimerülhet, mint ahogy azt a korábbi becslések sugallták.

A kozmikus idővonalak újragondolása nem hoz gyökeres változást a mindennapi csillagászat gyakorlatában, hiszen a vizsgált események rendkívül távoli dimenziókban zajlanak. Ugyanakkor ez a felülvizsgálat finomítja a tudósok megközelítését az anyag élettartamának számításánál, és újabb izgalmas kérdéseket vet fel a téridő mélyebb struktúrájáról. Ha a tér valóban a bomlás irányába húzza ezeket a testeket, akkor elképzelhető, hogy a gravitációs kölcsönhatások sokkal rugalmasabbak, mint azt eddig gondoltuk. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az objektumok sűrűsége kulcsszerepet játszik abban, hogy milyen sebességgel lépnek be a kozmikus történelem szövetébe.