Fodor Györgyi: Az Óperencián tüll | Nőileg Fodor Györgyi műve, "Az Óperencián tüll", egy különleges utazásra hív minket, ahol a nőiesség és a fantázia határvonalán egyensúlyozunk. Az írás egy varázslatos világot tár elénk, tele érzelmekkel és színes képe

Meglehet, ez egy kapszulagardrób non plus ultrája. Csakhogy ez nem is annyira tudatos minimalizmus, hanem inkább "tetszik vagy nem tetszik" minimalizmus, mert a homokozó szélén ücsörgés egyáltalán nem igényel stílustanácsadást. Nem úgy, mint a hátizsákod, amiben el kell, hogy férjen a nasi, víz, csereruha, szvetterke, baba, maci, amelyek csak a kijáratig érdekesek, pelus, nedves törlőkendő, homokozóveder, -lapát, és kavicsok, füvek, amelyek felbecsülhetetlen kincs címszó alatt kerülnek bele a séta során.

Ha te is az a mama vagy, aki úgy érzi, hogy az életét egy futónadrág és két póló között tölti (ne aggódj, ez hamarosan megváltozik!), és keresel valami igazán különleges, praktikus és esztétikus kiegészítőt, akkor ne keress tovább: itt a világ legmenőbb hátizsákja! Olyan lesz, mint Amerika kapitány pajzsa – az igazság fegyvere! Mert az az igazság, hogy hatalmas galibába keveredsz, ha megérkezel a játszótérre, éppen letörölve az izzadtságot a homlokodról, és máris szükséged lenne egy friss pelenkára, de a hátizsákod mélyén csak a régi sportcipőd lapul.

Ennyit az anyai dresszkódról, azaz jót vagy semmit, de azt hiszem, amikor ez majd megváltozik, hiányozni fog a sok homokfagyi, homoktorta és a maszatos mancsok lenyomata a futónadrágon.

P. például az említett örökzöld jolly joker darabot már nem is veszi észre rajtam, pedig ez ráadásul pörgős is, ami mostanában fontos kitét. Helyette folyton azt várja, mikor veszem már fel azt a kézzel festett, gyönyörű mezei virágos, hosszú szoknyát, ami ott kandikál a szekrényben. Ember a Holdra lépésnek nem örült úgy, mint egy hároméves kislány, ha szép szoknyában látja az anyukáját.

L. csupán egy hangos „néééé”-t tud kipréselni magából, míg P. szinte kiszabadul a bőréből, kipirult arccal rohannak a "főlegényhez", az apukájukhoz, aki a tizenötödik szett láttán egy gombóc fagyinál is gyorsabban olvad el. "Nézd, milyen gyönyörű ez a ruhácska! Nézd, milyen csodásan nézek ki! Ezt választottam, hogy forogjak benne..." És természetesen minden ruhacsere új harisnyát is megkíván.

Természetesen, a fagyik lassabb olvadásának népszerű ellentétpárja nem más, mint a türelmetlen sóhajtozás: "Ez nem az, amit vártam! Ez nem elég izgalmas! Egyszerűen nem így képzeltem el!" De mi van, ha egyik sem pörög? Nálunk egy esős délután során éppen ez történt, és még egy varázspajzs sem segíthetett azon, hogy minden egyes ruhadarabban hirtelen megadta magát a pörgős mechanika. Még azokban is, amelyek két nappal ezelőtt a legjobban tetszettek. Aztán jött egy megfelelően pörgős darab, de a csillagok állása éppen nem kedvezett neki: ráömlött valami, és azonnal le kellett vetni.

Tessék? Gyorsan ellenőriznem kell magam a tükörben, és nyugtázni, hogy én három éve tényleg két nadrágban és a zöld ruhában járok, a minta most nem én lehetek. Mondjuk, nem is baj, hogy nem vagyok egy öltözködési minta, és nem is képzelem magam annak, mert az a jelenlegieknél sokkal másabb önismereti kérdéseket vetne fel.

Te, kicsi díva! - jegyzem meg kedvesen később. Rögtön kiderül a tévedésem: ő nem díva, a díva buta, ő egy királylány és, hogy itt járt hisztimanó, hisztizett egyet, de elment.

Jó, hogy ezúttal gyorsan távozott, mert legalább helyet és időt hagyott pár gondolatnak: mi történjen? Gyorsan magyarázzam el, mit jelent a díva szó, és hamar építsem le a negatív sztereotípiát egy hároméves szintjén, vagy egyszerűen csak olvadjak el, amiért olyan királylányokat nevelek, akik tudják, hogy tényleg királylányok? Az egyéves pörög már, és hajba kapnak egy szoknyán, nincs mese. Azaz van! Ez az, ami tényleg mese. "Én csak egy tündérszoknyára vágyom!" - derül ki az igazság nemsokára, és rögtön rájövök, tüllszoknyára gondolt. Pedig azt hittem, megússzuk. Őszintén elszégyellem magam ezért. A tüllszoknyáról tényleg királylány- és tündérjelmezek jutnak eszembe. És ekkor döbbenek rá: ez nem jelmez! Ez egy királylány valósága, az ő játszóruhája, az ő pizsamája. Az ő álma!

Talán nincs is nagyobb kincs, mint megóvni egy királylány szívének titkait, álmait és birodalmát. Ez azonban a hétfejű sárkány feladata lenne. Most akkor én is legyek a hétfejű sárkány? Néha valóban úgy érzem, hogy az vagyok. De nem ám csak félelmetes! A jókedv és a barátságosság is szerves része vagyok. Hét jófejű sárkány? Így már senki sem bánkódik a családban!

Ezt az asszociációt talán nem mértem fel teljesen, de egy pillanat alatt eldöntöttem, hogy teret adok a tündérszoknyáknak. A csendben P. is elmerült a gondolataiban, majd megállt a szoba küszöbén, és csak ennyit mondott a hároméves szívével és lelkével: én egy NŐ vagyok! Nyíljon ki a világ minden virága, illatozzon, ünnepeljen a Föld minden zugában és Meseországban, amikor egy kislány, egy igazi királylány lelkében megszületik ez a csodás gondolat. Kísérje őt ez az érzés egész életén át, hogy mindig olyan szeretettel mondhassa ki a nevét, mint ahogyan most teszi.

Néha pizsire felhúzott két rend szoknyában, néha negyedik napja ugyanabban a kedvenc, pörgős ruhában, néha hópelyhes, hóemberes harisnyában a nyár közepén. Mi a baj ezzel? Teljesen logikus: a hópelyhek hűtik a lábát a melegben. A tüllszoknya magasan pörög. Az a varázslat, hogy szállni lehet benne a föld felett. Nekünk meg örökre engedni és kísérni kell a kislányok röptét. Az Óperencián is tüll.