Ferenc pápa katekézise: Legyünk mindig nyitottak és készségesek Isten hívásaira, fogadjuk el az Ő kezdeményezéseit szívből jövő válaszokkal.

A "Krisztus a mi reményünk" című katekézis-sorozatának legújabb részében a Szentatya a Jézus Krisztus szépségét vizsgálta meg a Visitatio, vagyis Mária Erzsébethez való látogatásának kontextusában. A pápa erős megfázásra hivatkozva nem saját maga olvasta fel a beszédet, hanem ezt a feladatot Pierluigi Giroli atyára bízta. A Szűzanya példája azt mutatja, hogy nem a világ elől való elzárkózást választja, hanem bátran nekivág a találkozásnak, nem riad vissza a veszélyektől és mások véleményétől.

Mária Erzsébetet, benne Jézus a népét látogatja meg

Ma Jézus Krisztus, a mi reménységünk csodálatos szépségén elmélkedünk Szűz Mária látogatása misztériumának tükrében. Mária, akit az angyali üzenet megragadott, útnak indul, hogy felkeresse Szent Erzsébetet. E pillanatban nem csupán ő, hanem az ő méhében hordozott Jézus is meglátogatja népét, ahogy Zakariás dicsőítő énekében is olvashatjuk (vö Lk 1,68). Mária cselekedetei példaértékűek: ő nem a világ elől való elrejtőzést választja, hanem bátran szembenéz a kihívásokkal és az emberek véleményével. Ahogy a pápa is hangsúlyozta, az egyetlen módja annak, hogy az ember válaszoljon Isten kinyilatkoztatására, az a feltétel nélküli rendelkezésre állás. Mária bátorsága és nyitottsága arra tanít minket, hogy a találkozásra és a közösségre való vágyunk fontosabb, mint a félelem vagy az önmegőrzés.

Mária és Erzsébet közösen osztják meg egymással azokat a lehetetlennek tűnő álmokat, amelyekbe Istenbe vetett hitek és remények fűzik őket.

Amikor megtapasztaljuk a szeretet erejét, egy olyan belső hajtóerő ébred bennünk, amely szárnyakat ad a szívünknek. Ahogy Pál apostol is megfogalmazza: "Krisztus szeretete sürget minket" (2Kor 5,14), ez a szeretet arra ösztönöz bennünket, hogy cselekedjünk. Így van ezzel Mária is, aki elhatározza, hogy segítséget nyújt egy idős nőrokonának, Erzsébetnek, aki hosszú idő után végre megéli az áhított áldást, bár korából adódóan nehezen tudja azt elfogadni. Mária azonban nemcsak ezért látogat el hozzá; szeretné megosztani vele az Istenbe vetett hitét, és azt a reményt, hogy a számára tett ígéretek valóra válnak – ahogy a pápa is tanította katekézisében. Ez a találkozás rendkívüli esemény: Mária köszöntése olyan kegyelemmel telített, hogy Erzsébet méhében a magzat, Keresztelő János, örömmel reagál. A két asszony között kibontakozó beszélgetés áldást hoz: "Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!" (Lk 1,42). Ezen kívül Erzsébet kifejezi a boldogságot is, amit Mária hite generál: "Boldog az, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" (45. v.). E találkozás tehát nem csupán két nő szívélyes összejövetele, hanem a hit és a szeretet csodálatos megnyilvánulása is.

Mária nem saját magáról beszél, hanem Isten nagyságáról és szeretetéről szól.

Fia messiási identitásának és az ő anyai küldetésének felismerésével szemközt Mária nem saját magáról beszél, hanem Isten nagyságáról és szeretetéről szól., és hittel, reménnyel és örömmel teli dicséretet zeng, egy olyan éneket, amely minden nap felhangzik az Egyház esti imájának Magnificat énekében (Lk 1,46-55). Az üdvözítő Isten dicsérete, amely alázatos szolgáló lányának a szívéből fakad, valójában egy ünnepélyes emlékezés, amely összefoglalja és beteljesíti Izrael imáját. Bibliai utalásokkal van átszőve, annak jeleként, hogy Mária nem "kóruson kívül" akar énekelni, hanem a bibliai atyákra akar ráhangolódni, miközben magasztalja együttérzését az alázatosok felé, azon kicsinyek felé, akiket Jézus az igehirdetésében majd "boldognak" fog mondani (vö Mt 5,1-12).

Mária Magnificat-ja a megváltás húsvéti éneke

A húsvéti motívumok erőteljes jelenléte a Magnificatot egy megváltásról szóló énekekké formálja, amely mögött Izrael Egyiptomból való szabadulásának emléke húzódik meg. A múlt időben elhangzó igék átszövik a szeretet emlékezete, amely hiteles ragyogással világítja meg a jelent, és tele van reménységgel a jövő iránt. Mária nem csupán a múlt kegyelmeiről zeng, hanem a jelen élő alakja is, aki méhében hordozza a jövő ígéretét. Az ének első része Isten csodálatos munkáját magasztalja Máriában, aki Isten népének kicsiny, de jelentős képviselője, teljes mértékben összekapcsolódva a szövetséggel. Ezzel szemben az ének második része már a Teremtő gyermekei történetének szélesebb kontextusában mutatja be az Ő tevékenységét, a memória, az irgalom és az ígéret hármas kulcskifejezésén keresztül.

A kicsi Mária szívében Isten csodás terveket szőtt, és hatalmas tetteket valósított meg általa.

Az Úr, aki Mária fölé hajolt, hogy benne "nagy dolgokat" valósítson meg, és őt az Ő anyjává tegye, már a kivonulás idején megkezdte népe megváltását, emlékezve az Ábrahámnak tett ígéretekre, amelyek egyetemes áldást hirdettek (vö Ter 12,1-3). Az örökké hűséges Isten folyamatosan árasztotta irgalmas szeretetét a szövetséghez hű népre, nemzedékről nemzedékre. Most azonban Fiában mutatja meg az üdvösség teljességét, akit azzal a küldetéssel bízott meg, hogy megszabadítsa az embereket bűneiktől. A húsvét így Ábrahámtól Jézus Krisztuson át a hívők közösségéig terjedő szabadítások kulcsfontosságú eseményévé válik, egészen a végső megváltásig, amelyet a Messiás hajt végre az idők teljességében.

Kérjük ma az Úr kegyelmét, hogy tudjunk várakozni minden ígéretének a beteljesedésére; és hogy segítsen minket abban, hogy befogadjuk Mária jelenlétét az életünkbe. Példáját követve mindannyian felfedezhetjük, hogy minden lélek, amely hisz és remél, "megfogan és megszüli Isten Igéjét" - idézett a pápa beszéde Szent Ambrustól és ezzel befejezte szerdai katekézisét.