Erdész Sándor-díjat kaptak a múzeumfaluban dolgozó kollégák, elismerve ezzel kiemelkedő hozzájárulásukat a közösség életéhez.
A Sóstói Múzeumfalu mint a Jósa András Múzeum tagintézménye még 2020-ban alapította azt az elismerő díjat, melyet az intézmény első igazgatójáról, dr. Erdész Sándorról neveztek el és a skanzennel kapcsolatos tevékenységek megbecsülésére ítélik oda. Az egyoldalas mázas kerámiaplakettet, mely az anarcsi ház utcafront felőli homlokzatát ábrázolja, idén dr. Kész Barnabás történész és felesége, dr. Kész Margit főiskolai tanár, néprajzos kapta meg. A kárpátaljai házaspár nagyon hálás volt az elismerésért, munkájukkal régóta támogatják a múzeumfalut, valamint gyermekeik is az intézményben dolgoznak.
- Nagy öröm számunkra az, hogy mindkét gyermekünk itt dolgozik a múzeumfaluban. Az egész családunk néprajzos. Amellett, hogy történelemmel és egyebekkel is foglalkozunk, a néprajz az, ami minket összekovácsol, valamint a múzeumfaluval is összekapcsol. Sokszor voltunk már a skanzenben, de az utóbbi másfél évben fűződött igen szorosra ez a kapcsolat, akkor, amikor az ukrán háború kitörésekor nekem ideiglenesen el kellett hagynom Kárpátalját. Feleségem pedig rendszeresen jár át, s azóta lényegében életvitelszerűen Nyíregyházán tartózkodunk, s amiben tudunk, segítünk a gyermekeinknek is. Bármikor örömmel jövök ide, hiszen inspirál minket ez a múzeumfalu
Dr. Kész Barnabás részletesen beszélt a múzeumfaluval való együttműködésükről, megemlítve, hogy számos izgalmas kiállításon dolgoztak együtt. Kiemelte a hordókészítés mesterségével foglalkozó tárlatot, valamint egy nosztalgikus retró kiállítást, amely szintén nagy sikert aratott. Dr. Kész Margit hangsúlyozta, hogy a kiállításokban gyermekeik alkotásai is megjelennek, ezzel tovább gazdagítva a programokat. A házaspár szívből beszélt a múzeumfaluról, amelyhez számtalan szép emlék és élmény fűzi őket, valamint az ottani kulturális értékek iránti mély tiszteletükről is szót ejtettek.
Lényeges, hogy méltányoljuk a kitartó erőfeszítéseket.
Az intézmény jövőre ünnepli fennállásának 55. évfordulóját, és az elmúlt évtizedek során számos elkötelezett ember támogatta fejlődését. Dr. Ulrich Attila, a nyíregyházi Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy éppen ezért elengedhetetlen, hogy ezt a fáradságos és értékes munkát ezzel a díjjal méltányolják.
- Ennek a díjnak pontosan az a lényege, hogy mindazok, akik a Sóstói Múzeumfaluért, annak fejlesztéséért, fejlődéséért nagyon sokat tesznek évről évre, azok ilyen módon legyenek elismerve. Hiszen az ember, önmagába véve, szereti azt, hogyha a munkájára valaki felfigyel és netalántán még el is ismeri, akkor kettőzött erővel fog egy adott intézményért dolgozni, ebben az esetben a Sóstói Múzeumfaluért
- mondta az elnök, majd azt is hangsúlyozta: az intézmény olyan kulturális érték, melynek megőrzése, rendszeres bemutatása a világ folyamatos változása miatt elsődleges cél és feladat. Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke ezt szintén fontosnak látja, valamint hozzátette: az is lényeges, hogy az ilyen kulturális értékeket továbbadjuk a jövő nemzedékének is.
A szoros kapcsolatok dinamikus fejlődést hoznak magukkal.
Dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója elmondta: tagintézményük számos olyan értéket őriz, melyek megyei és országos szinten is kiemelkedőek.
- Minden néprajzi tárgyat, megyei szinten, a skanzenen őriz a Jósa András Múzeum, sőt, országos jelentőségű műtárgyak is találhatók itt. Ezek nagyon jó kezekben vannak, jó, restaurált állapotban. Amikor 3 évvel ezelőtt megtörtént a megújulás, akkor egy raktárbázis is megoldódott, olyan értelemben, hogy most már jobban el tudjuk helyezni a műtárgyakat. Az állományvédelem az pedig folyamatos: restaurátoraink folyamatosan jelen vannak és mindig figyelik a műtárgyak állományát, hogy azok kiállíthatók vagy nem
Az igazgató ismertetése szerint a múzeum és a tagintézmény közötti együttműködés folyamatos fenntartására helyezik a hangsúlyt. A restaurálások miatt a múzeum dolgozói közül sokan a skanzen területén tevékenykednek, emellett rendszeresen szerveznek közös csapatépítő eseményeket és képzéseket. Jelenleg egyre több önkéntes is csatlakozik a múzeumfaluban zajló munkálatokhoz. Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a múzeumfalu igazgatója évértékelő beszédében büszkén számolt be arról, hogy az intézmény idén közel 90 ezer látogatót vonzott, számos saját kezdeményezésű és külsős programot tartottak, melyek mind sikeresen zárultak. Az intézmény folyamatos megújulása és frissítése is prioritást élvez, a jövőben további felújítások, átalakítások és izgalmas tervek megvalósítása várható.