Emlékszel még Szaffira kalandjaira? Ez volt a kedvenc mesénk!
A színpadi feldolgozás, bár gazdag zenei elemekben, sajnos nem kínál friss perspektívákat vagy új megközelítéseket.
A Szaffi operettelőadása a Müpában valóban lenyűgöző élménynek ígérkezett, hiszen a színpadon életre kelt Botsinkay Jónás kalandos története, amelyet gazdag zenei kíséret övezett. Az élő színházi atmoszféra még inkább fokozta az izgalmakat, így a nézők egy varázslatos utazás részeseivé válhattak.
A Szaffi története a 18. század elején, a törökök Magyarországról való kiűzésekor bontakozik ki. Ahmed pasa, miután átadja Temesvárt a császári erőknek, barátja, Botsinkay Gáspár birtokán rejti el kincseit, majd a két férfi gyermekeikkel együtt próbálják meg elhagyni az országot. Ám a sors közbeszól: a pasa lányát, Szófiát elragadja a víz, és egy jószívű asszony rátalál, aki felneveli őt. Ahogy az események tragikusan alakulnak, a pasa és Gáspár is életüket vesztik, így az ifjú Botsinkay Jónás magára marad. Vándorcigányokhoz talál menedéket, és a segítségükkel visszatér Magyarországra, hogy visszaszerezze birtokát és a rejtett kincseket. A kaland és a felfedezés során nemcsak a múltját keresi, hanem saját identitását is felfedezi.
A történet végül egy szórakoztató, mégis romantikus szálakkal átszőtt módon mutatja be, hogyan találkozik a két fiatal, és milyen izgalmas kalandok várnak rájuk az útjuk során.
Egy adaptáció során mindig felmerül a kérdés: vajon indokolt-e módosítani az eredeti művet, és ha igen, hogyan reagál majd erre a közönség? A Szaffinál most úgy döntöttek, hogy nem lépnek be ebbe a bizonytalan területbe.
A film számos lenyűgöző helyszínnel és izgalmas jelenetekkel teli, így a színpadra vitele nem kis kihívás elé állította a rendezőket. Ennek ellenére az előadás minősége egy cseppet sem szenvedett csorbát. A darab olyan hihetetlen hűséggel idézte fel az 1985-ös rajzfilm varázsát, hogy néhány párbeszéd szinte szóról szóra megegyezett az eredetivel. Bár a történetbe való belépés kissé tömörebb volt a megszokottaknál, és rengeteg dallal gazdagították a színpadra állítást, némi hiányérzetet keltett az a benyomás, hogy az alkotók talán bátrabban is formálhatták volna a mű adaptációját.
Ez persze nem baj, hisz egy olyan remek művet, mint a Szaffi már-már sértő lenne megváltoztatni, ám a közel négy évtizednyi idő talán mégis okot adhatna erre.
Ettől függetlenül a produkció rendkívüli módon sikerült. A színészek játéka kifogástalan, a zeneszámok magával ragadóak, és a díszletet egyszerű, de mégis lenyűgöző módon alakították ki minden egyes jelenethez. A történet izgalmas és romantikus, ráadásul tele van humorral, ami nem csupán a fiatalabb generációkat szórakoztatja, hanem a felnőttek számára is számos nevetést tartogat.
Az előadás színészei egytől egyik kimagasló munkát végeztek. A főszereplő Jónást Szélpál Szilveszter játszotta, a címszerepben pedig Nagy Zsófiát láthattuk. Cafrinka bőrébe Vajda Júlia bújt, míg Loncsár karakterét Cseh Antal, a kormányzóét pedig Szanitter Dávid vette magára, Puzzolát pedig Nemes Roland vitte színpadra. Rajtuk kívül ott volt még Fehér Dániel is, akinek a feladata nagyon sokrétű volt: nemcsak narrált, de ő mozgatta Szaffit, a fekete macskát, és mindezek mellé Menyus szerepét is megkapta. A szereplők közti dinamika is remek volt, különösen Szaffi és Jónás között; a daloknak köszönhetően kettejük szerelme a színpadon sokkal mélyebben kibontakozhatott.
A jelmezek valóban hűen tükrözik a rajzfilm világát; még a kormányzó gőzt kiengedő sisakja is olyan hitelesen lett megformálva, hogy szinte életre kel.
A színpadi produkció legszembetűnőbb eltérése kétségtelenül a zenés betétek integrálása volt. Az énekek és táncok szerves részét képezték az előadásnak, és noha nem minden dallam él a nézők emlékezetében, a zeneileg gondosan megalkotott jelenetek friss és izgalmas színt vittek a műsorba.
A Szaffi színpadi feldolgozása igazán különleges tiszteletadás az ikonikus film előtt, amely minden korosztály számára élvezetes szórakozást kínál. A színészek lenyűgöző teljesítménye, a magával ragadó zenei betétek és a látványos színházi megoldások biztosítják, hogy a közönség egy felejthetetlen két órát töltsön el a színpad előtt. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy akik valami igazán újra és izgalmasra vágynak, valószínűleg csalódni fognak, ugyanis az előadás inkább a nosztalgia és a film iránti szeretet jegyében készült, nem pedig új perspektívák bemutatására.
