A belvárosban élők mindennapjait súlyosan beárnyékolják a drogproblémák, amelyek számos kihívást és feszültséget hoznak magukkal. A helyi közösség tagjai gyakran szembesülnek a drogfüggők által okozott kellemetlenségekkel, amelyek rontják a városkép élhet

Elszaporodtak a besurranó kábítószer-használók és hajléktalanok által elkövetett lopások a VIII. kerületben. Kozma Lajos, a terület kormánypárti képviselőjelöltje szerint az elmúlt 4-5 évben van a kerület mélyrepülésben.
„Kozma, a körzet egyetlen rendpárti jelöltje, lapunknak elmondta, hogy a szeptember 21-én esedékes időközi önkormányzati képviselőválasztás előtt fontosnak tartja felhívni a figyelmet a Corvin-negyedben zajló problémákra. Felsorolta, hogy a lakók és közös képviselők által is jól ismert 30-40 fős csoport rendszeresen kárt okoz az ingatlanokban, ami súlyosan érinti a lakóközösséget.”
- hangsúlyozta a politikus. Kozma Lajos véleménye szerint a közterület-felügyelet létszámának növelése, valamint a rendőrség megerősítése jelenthetne megoldást a problémákra.
- tette hozzá a képviselőjelölt. Kiemelte, a rendőröknek biztosítani kellene önkormányzati lakásokat, hogy érdekeltté tegyék őket a helyben maradásra.
Egy, a lapunknak nyilatkozó lakos szerint a mindennapjaikat keserítik meg a Palotanegyedben garázdálkodó kábítószerfüggők. A házakba betörő függők ugyanis sokszor a lépcsőházakba piszkítanak, és szexuális életet is ott élnek, mindenki szeme láttára.
Józsefváros egy elhanyagoltabb szegletében, a Losonci-negyed panelházai között komoly gondot jelent, hogy a drogfüggők a lakásokban intravénásan használják a szereket. A Magyar Nemzet korábbi riportja szerint a helyzet annyira súlyos, hogy a lépcsőházi bejárati kapu zárját rendszeresen cserélni kell, mivel a használók gyakran tönkreteszik azt.