A nagypapa álmában egy furcsa világba csöppent, ahol unokáját ÁVH-vallatótisztnek vélte. Ekkor kezdett kibontakozni a valóság sötét titka.

Tavaly decemberben a 6szín színpadán debütált B. Török Fruzsina A köd című drámája, amely a Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíjprogramjának záróakkordjaként készült el. Az író-rendező mélyen ismeri az emberi sorsok és tragédiák világát, hiszen korábban Polcz Alaine és Sisi életét is rendkívül érzelmes feldolgozásban állította a közönség elé.

A köd titokzatos világát a Kettőspont Színház ölelte körül idén, ahol megtekinthettük azt az előadást, amely különlegessége, hogy a tervek szerint a filmrendező szakos hallgatók júniusban filmesítik meg. A színház sötét, varázslatos légkörében azonnal magával ragadott a darab, köszönhetően a mély témának és a színészek lenyűgöző teljesítményének. Valószínűleg sokan álmodoztunk már arról, hogy a hozzánk legközelebb állókkal korlátok nélkül, tét nélkül beszélgethessünk, ahol nincsenek titkok és tabuk, csak a nyílt őszinteség és az elmélyült párbeszéd.

Egy sötét éjszakán, Maróti Vilmos nagypapa lázálmaiban az ÁVH vallatótisztjének képzelte el unokáját, Tibort, aki apja halála óta a nagyszülői házban él, hogy a nagypapa gondjaira bízhassa magát. Ez a különös éjszaka mély nyomot hagy mindkettőjük lelkében, hiszen a felszín alatt számtalan elfojtott érzés, sérelem és meg nem értés rejtőzik. A demens öregember ingadozik a múlt és a jelen között, míg végül egy váratlan pillanatban megnyílik, és fokozatosan felfedi bűneit. A legfájóbb titok az, hogy éppen azok ellen vétkezett, akiket a legjobban szeretett.

A "Köd" című dráma már a nevében is gazdag jelentésrétegeket rejt, hiszen a köd megjelenése eltakarja a valóságot, és csökkenti a látás lehetőségét. Ebből a metaforából kiindulva a történetben is érvényesül ez a zavaros állapot: amíg a nagypapa a múlt terheit cipelve elzárkózik az emlékek elől, addig ő és unokája is elvesznek a homályban, távol az igazság fényétől, amely felér egy sorsszerű csapással.

Súlyos szavak hullanak, mint esőcseppek a csendes tavaszi reggelen, és előtűnik a rég eltemetett családi titok, az a fájdalmas igazság, amely évtizedek óta nehezedik mindkettőjük vállára. Talán most, e felismerés fényében, végre elkezdődhet a sebek gyógyulása.

A köd egy mélyen megindító családi traumát dolgoz fel, miközben rávilágít egy olyan témára, amelyről meglepően keveset esik szó: a feldolgozatlan, transzgenerációs traumák jelenléte szinte minden családban ott lakozik. Azonban ahhoz, hogy valóban szembenézhessünk ezekkel a súlyos örökségekkel, elengedhetetlen, hogy elegendő bátorsággal és érettséggel rendelkezünk, hogy képesek legyünk elviselni a következményeket, amelyek e belső utazás során ránk várnak.